Napi Hírek, 1933. május/1
1933-05-01 [0298]
Becs, május 1./Magyar Távirati Iroda/ A nemzeti szocialista kérdéssel kapcsolatosan a szövetségi kancellár beszédén kivül más •.• nyilatkozatok is elhnagzottak. Vaugoin miniszter a keresztényszocialista páTtgyülesen elutasította a nemzeti szocialistákkal való koalíció gondolatat, majd ezeket mondotta: AZ idő ^dolgozik. Majd ha látni fogják,hogy a nemzeti szocializmus sem képes érezhetően megjavítani a gazdasági helyzetet, akkor majd rövidesen eltűnik az a pszihozis, amely ma még itt-ott uralkodik, . Á^yjJfUl><J^ ",' . Ender dr, volt szövetségi kancellára vorarlbergi keresztény népegyesület közgyűlésén ezeket mondotta* A német nép nemzeti egyesítése Nagynémetország keretében ma és belátható időn belül gyakorlatilag nem val°sitható meg. Az elvesztett háború következményekép Európában ugyanis olyan erőviszonyok jöttek létre, amelyek Ausztriának Németországhoz való csatolását megakadályozzák és képesek is megakadályozni* Ily irányú kísérletek na és még hosszú időn át háborút jelentenének- még pedig olyan háborút, amelyben Ausztria mint önálló állam eltűnne, de nem lenne Németország részévé,Népét szerető német ember ezt a sorsot nem kívánhatja. . • x*- n-i Frauenfeld, a nemzeti szocialisták bécsi vezetője ellenben a nemzeti szocialistáknak tegnapi gjftülésén a német birodalomhoz való csatlakozást '.. szükségesnek" '.mondotta. Németország utja, amelynek joga van a Dunára, a kelet felé vezető ut, ez az ut Ausztrián át vezet. Frauenfeld a nemzeti szocialisták májusi ünnepén Hernalsban ma szintén beszédet mondott s élesen szembehelyezkedett a szövetségi kanaalárral, aki legutóbb szigorú rendszabályokat jelentett be ama köztiszfr viselők ellen, akik szolgalatban nemzeti szocialista pártpropagandát űznek és igy megszegik a kormány iránti hűséget., ~ Frauenfeld bejelentette,hogy Göring és Göbbels meg ebben áz évben Bécsbe jön és annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a bocsi városházán nemsokára horogkeresztes zászlót fog lengetni a szel. /MI/ Cs/Sz Bécs. május 1./Magyar Távirati Iroda/ A konkordátum ügyében osztrák résztől folytatott tárgyalások befejeződtek. A megállapodás alapelve hir szerint az, hogy az egyház minden terén, amelyet allampénzügyi érdekek érintenek, lehetőleg tel&es függetlenséget kap ügyei intézésében. A házasságjog terén a tárgyalások anyaga szükségszerűen, kimerül az egyházi jog szerint megkötött, tehát kánoni házasságok jogi helyzetének szabályozásában az államban. Uj állami hazassagjog kérdése nem lehetett a tárgyalások anyaga. Az ezzel kapcsolatosan elterjedt híresztelések tehát teljesen alaptalanok. Természetes, hogy a konkordátumban létrejövő rendezessél egybefügg az ezidőszennt e téren fennálló visszás vagy ki nem elégitő állapotok figyelembe-vétele és hogy etek megszüntetésére törekedtek. S / SZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció -0- § Varsó, május 1. /Lengyel Távirati Iroda./Hoszlcvából ma Boievnek, a külkereskedelmi * ^ népbizot tsag elnükhelyette senek vezetésével kűlön-bizottság , ér^ezetr Lengyelországba. A bizottság tagjai a szovjetorosz behozatali bizottság elnökeiből kerülnek ki. A "bizottság ' tanulmányozni fogja Lpdzot, ^elsősziláziát^ Gdyniét 6,8 résztvesz a május 3-ki nemzeti ünnep katonai UJE."J*Uss«**««f*» v /