Napi Hírek, 1933. április/2

1933-04-24 [0297]

/B/ § B e lg rá d,április 24. /Magyar iávirati Iroda./ /.lészletes. tud^sitas a Mao se k-p orrol./ •*z elnöklő Vasza Petrovics kérdésére Macsek emelt hangon ki­jelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, Lzvtán előadta a zágrábi pontozatok ölelkezésének történetét, ^okan vannak - mondotta akik kifogásolják az állam jelenlegi berendezkedését, s azzal egyáltalában nincsenek megelégedve. Neki és társainak célja az volt. nogy először is a zágrábi paraszt-demokrata koalíción b el ül_ tisztázzák az allém berendezésére és jövőjére vonatkozó eszméket. Szert november 5.-én. 6.-tán és 7.-én Összejöttek és közös állásfoglalás! tanácskoztak. Megbeszéléseik eredményeit Írásba fektették; ez volt a határozat, de ez nem volt végleges szöveg. A 4. és 5. pontban tág ajtót nyitottak to­vebbi megbeszélésekre. ~~}*lt Az elnök kérdésére, hogy a tanácskozásokat ki hivta össze, Macsek megtagadta a vá laszt, úgyszintén arraa kérdésre is, hogy a tár­gyalások hol folytai:. Erre a hallgatóság Híréből Tfalder volt belügyi államtitkár közbekiált ott jf/iz én lakásomon.' Macsek előadása során többizben emlitstte a paraszt demok­rata koalíciót, a horvát paraszt-'ártót és a demokrata portot. Amikor az elnök helyreigazította, hogy ezek csak volt pártok, a hallgatóság köré­vből többen hangosan közbeszóltak, hogv a pártok ma is fennállanak. A rezoluciónak - folytatta Ma esek -. amelyet s megalkotó^ jegy­zőkönyvnek nevez teli, az volta célja, hogy a horvátok közös álláspontot állapítsanak meg, de annak szövegét nem szántáka nyilvánosságnak, amit tanukkal is tud leszólni. Mindenesetre széndékárban volt, hogy a hatá­rozatot közli a belgrádi ellenzéki vezérekkel, Jovanovi ccsal, Eavidovics­CSal. Trifunoviccsal. Arról nem tehet, hogy a szöveg belekerült'a bel­és külföldi sajtóba, sőt maga is szeretné tudni, hogy a belgrádi közpon­ti sajtóiroda .honnan kapta meg a szöveget. Az einök kérdésére Macsek ezután előadta, hogy mit értettek az 1918. évre v^ó visszatérés gondolatán. Nem azt értették ., hogy az uj területek függet­leniteneSk ' _ Jugoszláviától, hiszen az egyesülést mar etoro­sec és Faíics által 1918-ban aláirt .genfi paktum is kimondta* *zt akarták a határozatban kifejezésre- juttatni, hogy kiinduló pontnak az 1918. novemberi állapotnak kell lennie vegyis ...orva tor szag mint különálló egység szerepelne ;Z állam hftarain belül, ^bbol a pontból kell kiindulni az állam belső berendezte délének megállapításánál. fiiAlnŐk: Az önök pontjai tehát azt jelentik, hogv vissza *ell térni olyan állapotra, t midőn az állam hotarai már mcöoltak, de nem volt.meg ^^^gfö^'^^oxt r2 elnök kérdésére-. Írre már ezért is szükség van - folyta t-t a. -. nehogy azt mondják, nogy rz.all&n bsl­BŐ berendezésének kérdését már 1918. decembef elsején elaonte* te.;:. > Jb, álnok: Az állam berendezése tekintetében onallc iiorv^torszag alkotáséra, konföderációra vagy széleskörű önkormányzatra gonooltak< Maosek: Arra töre le etünk, hoay a horvát keroestaz állem ha­tárain belül megold-juh. , . 114 . J\L dalnok: Lehetséges-e az uj berendezkedést a mai alkotmány, mel­lett H >P^' wa g^5sek: Teljesén lehetetlen. .Az állam belső berendezésének gyö­iceres átalakítására -folytatta Macsek- már csak azért is szükség van, hegy lehetetlenné tegyék a szerbek hegemóniáját. Az intézmények-mon­dottá Matsek az elnök kérdésére- csak látszólag jugoszlávok, de tényleg szerbek. /Folyt, köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom