Napi Hírek, 1933. április/2
1933-04-24 [0297]
Bécs, április 24, /Bécsi Távirati Iroda/ A Wiener Sonnund Montagszeitungban Buroscn dr, tartofeányfőnök a budapesti utrél többek között a következőket jolenti ki: Az utazás tisztán magánjellegű volt. Szükségét éreztük, hogy látogatást tegyünk régi jé barátainknál, Ausztria és Magyarország a háborúban és a háború után a békeszerződések következtében egyformán szenvedett és hasonló súlyos sorscsapásokat élt át, Nem csoda tehát, ha a két állam öszszefog, hogy gazdasági egyezmény utján kedvezőbb létfeltételeket teremtsen és könnyítsen a helyzetén, A legnagyobb barátsággal és szivélyességgel fof adtak bennünket. Gömbös miniszterelnökkel, Kárya külügyminiszterrel, Fabinyi ereskedelmi miniszterrel, Kállay földművelésügyi miniszterrel és Zichy gróffal, valamint a mezőgazdasági kamara elnökségével részletes és barátságos szellemű megbeszéléseket folytattunk. Tárgyaltunk a kereskedelmi szerződésekná: • . a mezőgazdaságra, gyáriparra, kézműiparra és kereskedelemre kedvező hatásáról és a két ország kapcsolatának idegenforgalmi szempontból nagy jelentőségéről, Felhasználtuk az alkalmat, hogy megcáfoljuk azokat a híreszteléseket, amelyek állítólagos ausztriai zavargásokról szólnak, és újból megerősítsük a baráti szomszéaorszagban azt a meggyőződést, hogy Ausztriában a legnagyobb rend és nyugalom van és'az idegenek nyugodtan.ideutazhatnak. Másrészről arról is meggyőződhettünk, hogy Magyarországon is teljes a rend és a'fegyelem. Magyarország, amelyet a világválság a legsúlyosabb válságba sodort, megtalálta a módját annak, nogy a nehéz esztendőkön keresztül megőrizze és továbbfejlessze azt. amit régebben felépített. Magyarország a legnagyobb rokonszenvvel viseltetik Ausztria iránt és meggyőződésűnk, hogy a megértés utja.-amelyen hosszú idő óta erélyesen haladunk előre, áldásos eredményre vezet, /MTI/ KG / KG r § London, április 24, A . . Moszkvából hazatért angol mérnök ma jelentést tesz élményeiről a külügyi hivatalban. A Times kiemeli, hogy az orosz arukkal szemben szerdán érvény-belépő behozatali tilalmat csak akkor vonják vissza, • ha a szovjet a fogházbüntetésre ítélt két angol mérnököt szabadonbocsatja. /MTI/ Ke/Ke ' r § 0 t t a v a , április 24. Bennett kanadai miniszterelnök Washingtonba utazott, ahol Roosevelttel és MacDonalddal fog megbeszéléseket folytatni a nemzetközi gazdasági kérdésekről. /MTI/ Ko/Ke . r f London, április 24. Római lapjelentés szerint Sir Oswald Mosley teénap este hosszabb megbeszélést folytatott Ifiwsolinivel. Az angol fasiszták csoportjával ma visszatér Londonba, állandó összekötőembere azonban Rómában marad. /MTI/ Ke/Ke . rr § pár is . április 24. /Havas/ A sajtó kedvezően fogadia Daladiernck Orangeban mondott beszédét. -uk éz ellenzéki lapok ísmeglégedésseí veszik fudonaeul a miniszterelnök^ilatkozatait a pen^i kérdésről ós a valutaválságról, valamint annak hangoztatását, hog Franciaország nom fog eltérni az aranyalapról. A jobboldali lapok szinten örömmel állapítják meg azt a szilárdságot/amellyel Daladier.szembeszáll a mindenfelől visszhangzó erőszakos kihívásokkal és rémuralmi szervezkedésekkel. A radikális szocialista Oeuvre a •. . * azt írja Daladier beszédéről, • hogv az "hü mérlege és teljes programmia az ország egyhangú közvéleményének , A fends ze rí nt erőien kormány ellenes L'Ördre is. elismeri, Kogy Daladier nyilatkozata a józan észhez és értelemhez szól, /MTI/ Ko/Ko