Napi Hírek, 1933. március/2
1933-03-17 [0295]
Tisztában kell lenni azzal, hogy Csehszlovákia mai állami erejében nem tudna válságokat kiállani. Nem csinálhat németellenes politikát, mert három oldalról német tenger veszi körül és lakosságának legértelmesebb és legerősebb része a nemet lakosság. Nem csinálhat magyarellenes politikát sem, mert Magyarorsz g mai leigázottsága mellett is a benne rejlő kulturális és fizikai erők következtében semmiesetre sem becsülhető le. Az egyedül követhető politika a jószomszédság, amefy a kölcsönös megbecsülés alapján áll. A csehszlovák propagandában nincs tapintat. Nem tudja,' hogy a vérző seb érzékenyebb a rendesnél és sohasem veszi számitásba, hogy vannak ebben a világban különböző természetrajzi jelenségek. Ahogy a veréb demokratikus madár és a sólyom nem az, ahogy a nyul demokratikus és a párduc nem az, ugy van a nemzeteknél is.Tainak nemzetek, amelyek demokratikusuk akarnak lenni, és nem tudnak, és vannak nemzetek, amelyek nem akarnak és nem is tudnak demokratikusak lenni. De ezt számba venni már politika. Mi ittélő magyarok; érezzük legjobban^ hogy bennünket nem ért meg a köztársaság kormánya, de mi meg tudjuk ertem ezt. A hirtenbergi eset í'elfuiasa", a fegyvérkezési zsivaj álszent eske ő formája, rémhírek térje szté se, az ap:ó tüszurások és alacsony indokokból fakadó vádaskodások mind nem alkalmasak arra, hogy megteremtsék azt a légkört, amely a közeledésre alkalmas lenne. Málipetr kormányzata mai' formájában sokkal durvább, mint az előző kormányok voltak és lényegében sokkal gyengébb, mintsem alkalmas volna a helyzet megszilárdítására. A Malipetr-kormánynak bűnéül rovom fel, hogy ellen-' tétben minden demokráciával, a gondolatokat akarja megfojtani és a cenzúra észnélküli alkalmazás val akarja a szabad megnyilatkozásokit elnyomni . Ez a kormány akkor, amikor a Pen Club ülése alkalmával az egész világ idenézett, nagy hűhóval hirdette, hogy Csehszlovákiában megszűntek a szellemi sorompók és ezentúl beengedi a magyar tudomány és irodalom müveit. Most inne^n |i^l|_gm a, közvéleménybe, hogy ez nem igaz, í t ?, r . e , \ b . u , r S \ március 17. /lolff/ Nussbaum szociáldemokrata országgyűlési képviselőnél ma hajnalban 5 órakor a rendőrség házkutatást akart tartani. Nussbaum az eljárd rendőrtiszt viselőkkel szemben tettlegességre vetemedett, pisztolyt rántott és Schelshorn törzsőrmestert agyonlőtte, tpyabba haslövéssel súlyosan megsebesítette leber bűnügyi titkárt. A téttest letartóztatták. kfebert azonnal a sebészeti klinikára szállítottak, ahol műtétnek vetették alá. /MTI/ le/Ke T . , , B á z e 1 , március 17, Bázelben tegnap este ujabb zavargásokra es összeütközésekre került a sor. A kommunisták tiltakozásul a kedd esti tiltakozó gyűlésük ellen történt beavatkozással szemben.gyűlést hívtak össze,.amelyeia rendőrség betiltott. Este 8 óra felé" ennek ellenére Klembaselben több tüntető verődött össze, akiket azonban a rendőrségnek minden különösebb fáradság nélkül sikérült szétszórni, Minthogy az # est folyamán mind több ember gyűlt össze, 9 dra felé 300 főnyi rendőrség vonult ki az utcák megtisztítására, A szocialisták főhadiszállása, a népház előtt, ahol szintén igen sokan gyülekeztek, pfuj-kiáltásókkal fogadtak a rendőrséget. A rendőrség itt is erélyesen lépett fel és átmenetileg bezárta a népházat. Később a város központjában is nagyobb tömeg verődött össze, a rendőrség azonban gummibotokkal szétoszlatta a gyülekpzőkot, Több ember megsebesült és 120 embert tartoztattak ' ; e, köztük nehanv kommunista vezért. Kevéssel éjfél után a rend újból helyreállott. /IVU1/ KO/KG 1 -"**"" ORSZÁGOS LEVÉLTÁR