Napi Hírek, 1933. március/2

1933-03-24 [0295]

/Francia lapvélcmények a kancellári beszédről II./ Az Homne Libre a birodalmi kancellárnak a rdmai megbeszélések­ről tett nyilatkozataihoz fűzi megjegyzéseit. A lap a kancellár fejtegeté­seiből arra következtet, hogy London es Róma Berlinnel teljes egyetértés­ben járt el. Ez a körülmény Komoly intelem Paris számára* A Figaro, Coty nacionalista lapja megjegyzi, hogy a kancellá­ri beszéd sürun emlegeti ugyan a békét, jogos azonban az az aggodalom, ho^ ezt a békét német hatalmi fölény mellett gondolja el. /MTl/ rr § P á r i s , március 24. /Havas/ A francia sajté általában hűvösen-- . - • . ^ fogadja MacDonald beszedet, sőt a jobboldali lapok egyene­sen ellensuges álláspontot foglalnak ol. A lapok megelégedéssel emelik ki Churchill válaszát és szeriben "MacDonald békeperujitó beszédévei" a kis­hatalnak genfi kezdeményezését* A Potit Párisién a beszédről egyszerűen annyit jojyez meg, hogy az "elég fagyos csondbon hangzott cl és szommelláthatólag nom felelt meg a hallgatóság várakozásának, úgyhogy egyáltalán nom számítható* az angol miniszter elnök szónoki sikerei köze". Leon Blum a Popula ir e-ben üdvözli a kishatalrak mozgalmát, amely megikadályózta a leszerelési értekezlet elnapolását. "Abban a pilla­natban - irja - ha a nagyhatalmak folytatják Genfben a közös munkát a kö­zép- és kisnatalmákkal, abban a pillanatban, ha minden megállapodásukat alárendelik a genfi általános szervnek, akkor külön egyezményük is hatha­tós lehet". /MI/ Ko /Ke § Londonból, jelentik: New Ravenben nyolcvannégyéves korébam meghalt Patrick A, Henahan, egykor hirhedt ir köztársasági for­radalmár. Ifjúkorában résztvett egy összeesküvésben, melynek tagjai az angol parlamentet és a Towert akarlak dinamittal felrobbantani. Szert életfogytiglani fegyházra Ítélték, azonban tizenötévi raboskodás után szabadon bee sáto ttá k. Egyideig Írországban élt, hol nemzeti .•.'<.. Vértanu­ként ünnepelték, élete utolsó huszonöt évét azonban New Havenben töltöt­te^ mint a városi fürdők fe lügye lője ./MTI./ §Londonból jelentik: Shanghaj városi tanácsa sza­bályrendeleten megtiltotta az összes iskolákban a testi fényiték al­kalmazását. A tanítók kizárólag a "meggyőzés utján való javítással" kö­telesek az ifjúságot fegyelmezni., A jövőben a testi fenyítéket használó tanitókat szigoruán megbüntetik./MTI./ L/L ——————————~— § A Magyar Távirati Iroda jelenti: , A vallás- és közoktatásügyi miniszter az 1930/31.tanévtől számitandé ötéves időszak hátralévő tartamára dr. Grosschmid Lajos budapesti -judomé ny egyetemi közgazdaságtudományi kari nyilvános rendes tanárt a budapesti Állami Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság kebelében, működő Ee^sőkeipskffidelm' Iskolai Tanárvizsgáló Bizottság alelnökévé ki­nevezte . " , " . L/L § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A vallás- és közoktatásügyi miniszter Burger Károly dr. budapesti Pázmány Péter tudomárryegye fe mi ta­nár segédet, egyetemi címzetes rendkivüli tanárt a budapesti bábaképzóinté­zet igazgatotanárává kinevezte. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR VL Kszekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom