Napi Hírek, 1933. március/2
1933-03-24 [0295]
/L/ t § L o n d o ii , március 24. /Magyar Távirati, Iroda./,Az angol sajtó élénk érdeklődéssel fogadja MacDonald beszámolóját európai ut iáról. A Times szerint MacDonald Genfben a leszerelési értekezletet' 1 mentette meg az összeomlástól., Rómában pedig még súlyosabb veszélyt hárított el Mussolini bátor feliepése, mert a római látó gátasig Hitler azt hitte, htgy külügyekben Mussolini feltétlen támogatására számíthat s ennek követfezteben meggondolatlan eljárásra ragadtatta magát. A cikk általában helyesli a római tervet, de célszerűnek vélné, ha mielőbb kitűznék azokat a határokat, amelyeken túl a hatalmak nem akarnak menni. ^Az az általános kijelentés, hogy a békeszerződé sekrt módositani kell, épen olyan megrendíts hatást gyaKDrolhat bizonyos államokra, mint ahogy megrendítene más államokat az a Kijelentés, hogy a békeszerződések sohasem változhatnak meg. Például van-e szo arról, nogy most módosítsák a határokat.^ Talán bölcsebb dolog volna, ha várnánakezzel addig, amig el nem intézik a revizió kérdésének már felvetett részét, t.i. Németországnak a jogegyenlőség iránti követelését. Addig is MaoDonald elismerte, hogy a kisebb államokat meg kell hallgatni, köztük különösen azokat, • * amelyeknek a . • .* békeszerzőöé sok létalapjuk magna chartáját alkotják. Az a gondolat, hogy megváltoztatják a békeszerződéseket, nem segiti elő a leszerelést, bármennyire hangoztatják is, hogy a revízióhoz nem használnak erőszakot. A nagy 1BtaÍrnak ebben az ügyben tisztán irányításra szorítkoznak• és nagyon helyes, ha ezt a négy hatalom közös egyetértéssel teszi. A Ebily Telcgraph hangoztatja, hogy a római tervnek azaz életbevágóan fontosx vonása, hogy magában foglalja a népszövetségi alapokmány 19. szakaszának dv ét és a szerződések aktiv módosítását követeli. A kisebb államok idegessége érthető, de végre is o legfontosabb, hogy a népszövetség, nem pedig a négy nagyhatalom szövetsége nyújtja a revíziót. A terv sikere mindenesetre attól függ, hogy Németország ne gyorsítsa túlságosan az iramot, Franciaország pedig ne igyekezzék azt csiga lassuságúvá fékezni. A Daily Mail szerint Anglia hálás lehet Mac Donaldnak a béke érdekében kifejtett erőfeszítéseiért és reméli, hogy siker koronázza ' azokat. Mussolininak az a kívánsága, hogy a háború veszélyét a versalllesi szerződés óvatos módosításával küszöböljék ki, kétségkívül támogatást érdemel. A News Chronicle megállapítja, hogy Mussolini azzal, hogy a megegyezés utján/való békereviziót helyezte előtérbe, igen helyesen ismerte fel az európai helyzetet. Tervének az a legfőbb előnye, nogy gyakorlatilag is kivihetőnek mutatkozik. Az angol kormány a leghatározottabban pártolja azt, a francia kormány pedig legalább is nem húzódozik aeaak megfontolásától^ Hitler pedig a legvilágosabban elfogadta. Ha a négy hatalom megegyezik egymással, ez a megegyezés szilárd alapul szolgálhat Európa újjáépítéséhez. A szocialista Daily Herald újból ellenzi a négy nagyhatalom megegyezésének a torvét és hangoztatja, hogy az annak tulajdonított szerep a Népszövetség ^hatáskörébe ütköznek. A szélsőjobboldali Moming Post helyesli Mussolini alapelvét, de nem látja tisztán a megvalósítás módját. MacDonald hallgat utjának párisi visszangjárói és nagy súlyt helyez a Mépszövetségi alapokmány,19. szakaszára, de elfelejti, hogy o békeszerződések revíziója egész Európa békéjét újból kérdésessé tenné. To/T . - . ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció