Napi Hírek, 1933. március/2

1933-03-22 [0295]

r Berlin, március 227> A párisi sajtó igen tanulságos kísé­rőzene jö nélkül is kiolvasható a francai részről tegnap este kiadott közle­ményből, hogy MacDonaldnak a négyhatalmi egyezmény tervéhez francia kar­társainak még elvi hozzájárulását sem sikerült elérnie, laladier és Boncour MacDonald javaslatait csak"tájékoztatás"-nak tekintik és egyébként kitarta­nak "a népszövetség keretében és szellemében" való együttműködés eszméje mellett. Ez a francia népszövetségi politikának Herriot által szeptemberben kifejtett irányelve, amellyel Mussolini október 23.-i turini nagy beszédé­ben a maga sajátos gyakorlati-politikai tisztánlátásával a négy európai nagyhatalom felelősségét és a nagy kérdésekben ebből folyó állandó össze­köttetésének szükségességet állította szembe. Franciaországnak ezzel az' Anglia által is elismert szükségszerűséggel szemben tanúsított,csökönyös vonakodása a második csalódás, amelyet MacDonald az európai szárazföldön tett rövid útjáról magával hazavisz. Az első a leszerüési értekezleten tö]> tént fellépésének hamarosan megállapítható kudarca; az értekezlet megmenté­sére irányuló tervét, mint előtte annyi mást, az értekezleten gyökerét vert rossz szokásnak megfelelően, szépen eltemették a szóvirágok alá. Az értekezlet megmentésére, ugy mint egy évvel ezelőtt, megint itt van a húsvéti ünnep, amely a munkálatoK bizonyos mértékben természe­tes megszakításával ujabb időnaladékot nyújt az elsősorban érdekelt ha­talmak közvetlen megbeszélései számára. /MTI/ Ke/Ke o-o §Stockholm, március 22; _ . A stockholmi keresztény ifjak cserkészcsapata a Zeneakadémia zsúfolásig megtelt nagytermében jolsifc rült cser lászunnepélyt rendezett.Az ünnepélyt a cserkész ifjak zenekarának játéka nyitotta meg,mely után Ho Imolád fo­cserkész buzaitó beszédet intézett az ifjakhoz. . Az után dr. Lcffler Béla egy temi rk. tanár a magyar követség sajtóelőadója, tartott t előadást* előadásának benezctő részében elmondta a csodaszarvas regéjét.majd néhány megkapó részletet mutatott be a magyarság küzdelmes törtenetéből.Végül a magyar cserkészmozgalmat és a gödöllői világtáborozás előkészületeit ismertet te .Utána a magyar cser készfilmet mutatták .bo.mclynek egyes rész­leteit élénk tapssal kisé rték ugy a fiatal, mint az Öreg cserkeszek. "••"tBvrger Steinor kurucnótákai/. tárogatóján. A műsor második részében cser kés zvig játé kot mutattak be a svéd cserkészek. A vígjáték arról szól, hogyan készülnek a stockholmi cserkészek a gcdöll'i vi­lágtábor ozasra.- "6? A cserkész ünnep tiszta"'jövedelme t néhány szegénypor su svéd cserkész gödöllői kiküldetésére fordítják./MTI./ L/h ———"* -o- ^Püspökladány, március 22. Mczőoetcrd közelében Csor­dás pálya ér szolgálati helyén a vonatot várta. A szélvihar a pályaőrt az átroftonó gyorsvonat alá sodorta., amely mintegy hétszáz méteren át magávaÍ hurcolta, s lefejezte. /MTI./ -o- §Püspökladán y,március 22. Tegnap délután óta Püs­pökladányban és környékén óriási hóvihar és szélvész dühöngött, amsly telefon- és villanynrzalokat erősen megrongálta. A kastély tetejét tel­jesen lesodorta a vihar. A lehulló gerendák két embert meg sebesitettak. A községben több házat megrongált a vihar, amely még mindig tart. /Mii./ W L ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom