Napi Hírek, 1933. március/1
1933-03-14 [0294]
§ P é o s , március 14. Noe Andor két és fél éves menhelyi fiu, eki Kis Józsefhé pécs-bányatele pi asszonynál lakott, tegnap este véletlenül beleesett egy saj'íir forró vízbe és súlyos égési sebetíet szenvedett. A kisfiú ma délelőtt sebeibe belehalt. Az ügyészség Kis József né ellen gondatlanság miatt EB?indította az eljárást. Geier János "hároméves kisfiút ma délelőtt Mecsekszabolcson halálra gizolta egy ismeretlen motorkeié kpáros. A csendőrség a gázoló mo^^^rékpáros után, aki vad iramban elszáguldott, megindította a nyomozást. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Magyarság március 14.-i száméban megjelent. Háromnegyed millió pengőért könyvet vásárolt a kincstár a legújabb fizetésié szállítás napján "cimü közleményben foglalt állításokkal szemben . *' *~ • : hivatalos helyről kapott tájékoztatás szerint a való tényállás a következő: A Közigazgatási ^ogszalbélyok gyűjteménye cimü mü mint általában az eddig megjelent közigazgatási szakmunkák, elsősorban a hatóságok szamára készült, miután gyakorlati lqg ezek használhatják elsősorban. Természetes tehát, hogy a megróni c legnagyobb része is a hat óságok köréből kerül ki,mint az más esetben is több iiyen irányú szakmunkával eleddig történt. Az állami költségvetése keretei között egy hivatal sincs abban a helyzetben ma, hogy ilyen munkát a feltétlenül szükségletet me-/haladó példányszámban rendeljen meg. Nem történt ez az em&itott szakmunkánál sem. Kitűnik ez a következő adatokból: a munkát a magyar királyi éllrmren.dőrség részére, arely testület tagjainak száma mintegy tizenegyezer - összesen hatszáz példányban, r. magyar királyi csendőrség számára. - amely nagyobb létszámú mint a rendőrség - százötven példányban szerezték 1»o. 1 test ül etek részérc a beszerzés hiv at -.lo san azért történt, hogy egyfelől a munka nélkülözhetetlen segédeszköz a közigazgatás szolgU~ iában, másfelől mert a mai viszonyok között nem kívánható a tisztviselőktől és a végrehajtó szervektol, hogy ilyen segédeszközt a maguk terhére szerezzenek bc , A szóké sfoarosj rmely közigazgatásában, közoktatási szervezetében és.egyéb hivatalom es intézményiben többezer tisztviselőt foglalkoztat, mintegy kétszáz példánybanrendelte meg a munkát. Az itt felsoroltak a munka, legnagyobb ele fiz ctoi. Az állami hivatalok és hatóságok kozul a többiek n konyvgt csupán csekélyebb, példányszámban - igy a pénzügyminisztérium kilcnc, # a pónzügyigazga.tóság 24, az igesságügyminiszterium 3, a kultuszminisztérium 1, a^lügyminisztórium 50, P. közigazgatási bírósági példányban - rendelek ^ Teljesen fantasztikus te hát az p. beállítás, mint he a kincstár c könyvet 15.000 példányben 250.000 pengő árért rendelte volna meg, holott a munka alig nSbányezcr példányban jelent meg. Célzatosnak kell minősíteni azt a beállitdst, mintha a könyv megrendelése és. a legújabb tisztviselői fizetés lesz állitások között "bármilyen kapcsolat volna. Bo/Vá § Halálozás. Az egy éve pátriárkai Korban elhunyt ismert pedagógus ós politikus-, osikszcntimrei %.szl6 Mihály dr.,özvegye, született Üorzan-Avendano Wanda 69 éves korban ez Uj Szent János-kórházban ,tr-gik\B kaSSSuDk köáJtt meghalt . Leánya volt a magyar tudományos akadtaa egykori^zSésének, a világhírű spanyol főnemesi származású matematikusnak, EmSBSSfö ^vn^JmTs kéleskörü rokonság gyászolja. Temetése csütörtökön délután 4 órakor lesz a Farkasréti temetőben. VáAá