Napi Hírek, 1933. február/1
1933-02-10 [0292]
§ A Lágyai Távirat i^r oda jelenti: A kormány tagjai pénteken délelőtt 9 órakor minisztertanácsra gyűltek össze, amelyen Gömbös Gyula miniszterelnök elnökölt., A minisztertanács Imrédy Béla pénzügyminiszter előtörj esztéso alapján foglalkozott a transzf eralapból ^ber unázások céljaira fel szabadi tan dó 15 millió pengő mikénti felhasználásával és meghatározta azoknak a munkál a toknak & Tcör ét, amelyekre oz az összeg fordítandó lesz, E munkálatok meghatározásánál a minisztertanács ifii gye lemmel volt arra, hogy a megvalósítandó beruházások a mezőgazdasági 'es ipari, valamint a városi és a falusi érdekeket egyaránt szolgáljak, Ezután a. minisztertanács a magyar királyi külkereskedelmi hivatal szervezeti kérdéseit tárgyalta. Végül az egyes miniszterek ja. tárcájukkal kapcsolatos adminisztratív ügyekről tették meg o 15 terjeszt és oikc t. w • g yy, A minisztertanács három órakor vcgcljeit. § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A magyar-török távbeszélőiorgalomban ozutan Ankara, Edirne /Drinápoly/ és Jalova is résztvosz. A ,b:szélgotési írij ugyanaz, mint az Istanbullal már megnyitott távbeszélői orgalomban, vagyis lí pongő 55 fillér. He/ Vá — • ^ S z eged, február 10, Az egyik sövényházi korcsmában farsangi mulatságot rendeslek, Antal Ferenc 2-3 éves mindszenti gazdálodó-legénynek nagy szerencséje volt a sövényházi lányok között. Hölgyválasz alatt kézről-kézre adták. Társai ezt nem jó szemmel nézték és elhatározták, hogy bosszút állnak Anta} Ferencen. A mindszenti legények a Tisza jegén jöttek át Sövényházára és valószinü volt, hogy Antal ismét a Tisza hátán igyekszik haza. A legények el" r e siettek és széles létet vágtak, a jégpáncélban, A terv sikerült, mert Antal Ferenc a mély t vizbe esett. £ legény a hideg: viztől egyszerre magához tért végül is sikerült a jégre kikapaszkodnia. A rossz tréfa elkövetői ellen megindult az el járás. ÁíTl/ ViAi :: Berl in, február 10. /Wolff/ Neurath báró külügyminiszter Apponyi Albert gróf elhunyta a lkaméból táviratban fejezte Ma őszinte részvétét Gömbös Gyula miniszterelnöknek. /MTI/ Ha/Vá Bécs, február 10. /Bécsi Távirati Iroda/ A nemzetgyűlés^, pénzügyi bizottsága befejezte a költségvetés vitáját és az 1933. évi kölfc* ségvetest néhány lényegtelen változtatással elfogadta. ^Elfogadták továbbá az Oroszországba irányuló kivitel előmozdításáról szóló törvényjavaslatot, amply megszünteti a szövetség kezességét Szovjetorosz ország uj eljárására, amelynek 'alapján általában 21 hónapi lejáratú ellenváltókat állítanak ki, A pénzügyi bizottság végül elfogadta a kormány által előterjesztett javaslatot a néhány államadóssági kérdésben Magyarorszaggal kötött egyezményről. "* • : -.;• .V. Ez alkalommal szociáldemokrata résről felvilágosításokat kertek az egyezmény értelmében Magyarországnak kiadott osztrák műkincsekről. Követelték, nogy ezt az egyezményt terjesszék a parlament elé elfogadás végett. /MTI/ Ha/Va —