Napi Hírek, 1933. január/2
1933-01-28 [0291]
Pro domo! Az alábbiakban a t. szerkesztőségek rendé] kezesére bocsátjuk Apponyi Albert gróf ma esti bácsi előadásának kivonatát. Keretet később adunk. Z/T . - . Ezután grot Apponyi Albert tartotta meg előadását* A népszövetség válságáról szólva többek között a következőket mondotta: Átment az általános köztudatba, hogy a népszövetség súlyos Válságban van. amely kérdésessé teszi erkölcsi tekintélyét és ezzel fennmaradását. A Válság tagadhatatlan, de jelene tősége^kuiömbözőképen fogható fel. Azok, akik eleve elutasítóan alltak szemben a béke biztosítására irányuló nemzetközi szervezetek hathatósságával és lehet őségé vei, felfogásuk igazolását látják a dolgok alakulásában és kárörömmel szemlélik azt. Azok viszont, akik hisznek abban, hogy az emberiség fejlődése a kölcsönös együttműködés elvének és szellemének irányában halad, amely fejlődésnek egyik eszköze a népszövetségi eszme is, ugy tekintik a válságot, mint a világát alakulás természetes nehézségeit, azzal az óhajjal es reménységgel, hogy sikerül majd leküzdeni és lefolyásából üdvös tanulságokat vonni. A népszövetség jelenlegi válsága abban a három nagy kérdésben nyilvánul meg, amelyekben eddig nem tudott megfelelni a várakozásoknak. Ezek: a nagy keletázsiai bonyodalom, a világgazdaság válságos helyzete és a fegyverkezések általános korlátozása. A keletázsiai bonyodalom" tulaj donképen közbejött véletlen, és akármilyen súlyos jelentőségű is, nem lehet belőle következtetést vonni le a népszövetség értékére nézve, aminthogy valamely kórház, vagy . orvos tekintélye nem szenved csorbét, na egyik vagy másik súlyos beteg meggyógyítása nem sikerül. A népszövetségtől, ugy mint az orvostól csak aztieiet feltétlenül elvárni, hogy lelkiismeretesen alkalmazzon minden rendelkezésére álló eszközt„ Ugynigy áll a helyzet a népszövetség szerepe szempontjából a világgazdasági válság terén is. A tőle kiinduló tanácsoknak, közvetitőés segélyakcióknak tagukbanvéve megfelelőknek kell lenniök, de nem tehető felelőssé a népszövetség egyes államok oktalanságáért, ,ha 5 rányit ásat nem követik és oktalanságuk karos következményekkel jár. , •Egészen más tercészetü a népszövetség viszonya a leszerelés kérdéséhez. Ez a népszövetség szervezeti problémája, amelynek megoldása erkölcsi kötelesség a népszövetségi egyezmény 8. cikkében leffektetett elvek értelmében. Ebben a kérdésben a siker vagy s iker tel ensé g a lét vagy nemlét kéidése. A népszövetségi egyezmény bevezető szaüaszai érteimébén a népszövetség hivatása, hogy a népek viszonyát egymáshoz az igazság, becsületesség és jogtisztelet alapján biztosítsa es ezzel az általános békét állandó és maradandó alapra helyezze. Eiahől a célból az egyszmény 'meghatározza a népszövetség egyes szerveinek hatáskörét. A baj csak az, hogy a népszövetség szervei részére csupán az egyes népek képviselői állnak rendelkezésre és bármennyire áthatja is őket az emberi együttérzés szelleme, mégis csak elsősorban népük képviselői mar adna k. akik nem tudnak kiszakadni népük érzés- és gondolatvilágából és anélkül, hogy tudatosan kötelességmulasztást követnének el ,öntuaatlanul saját országuk külön érdekeinek színszűrőjén keresztül nézik a közösség érdekeit is. Az emberi léleknek e sajátossága és a népszövetségi eszme között ilyenképen mutatkozó ellentetet enyhíti azonban az a körülmény, hogy az egyes nemzeti érdekek elősegítésé a népszövetség utján csak mas nemzetek icépviselőinek közreműködésével, tehát az utóbbiak külön igényeinek és érdekeinek figyelembevétele mellett történhetik, A népszövetség tehát tuiajdonképen hatalompolitikai eszkőz a hatalmak leghat almásabb ja i kezében, mert noha a népszövetség tagállamai jogilag egyenlők^ a kisebb'államok bi.onyos fokig, különösen őket közvetlenül nem érintő kérdésekben, a nagy hat .Írnak befolyása alatt állanak. . Az., a kérdés, hogy ennek ellenére lehet-e a népszövetséget a nagy közös érdekek igazi képviselőjének tekinteni? A népszövetségi intézmény még fejlődésben van* A világfejlődés következtében a hazafias eszme lassan átala&kl a közös érdek tényezőjévé és ennek azx átalakulásnak a menetétől függ a népszövetség jövője* /Folyt, köv./ • oriaZ-ÁGOS LEVÉLTÁR K szekció