Napi Hírek, 1933. január/2

1933-01-21 [0291]

:':§ B o s t o n , január 21. i Foreigne Policy íssociation keleti osoportjánák ülésén Deák Ferenc, a Columbia^egyetem tanára elő­adást tartott a békeszerződésekről. A békeszerződések - mondotta - " ' Enrópában . olyan veszélyes hely zetet teremtettek,. amilyen^nem volt még azalatt a 13 év alatt amely a háború vége őta el­telt. Mindaddig nem lesz megbékélés, amig a békeszerződéseket lényegesen meg nem változtatják. Van azonban egy olyan hatalmi csoport, amely azt követeli, hogy Európa mai áll ar>o tát ^minden áron tartsák fenn. Ez a hatalmi csoport vonakodik megfontolás tárgyává tenni még'a legvégzetesebb téve­dések és súlyos igazságtalanságok jóvátételét is, pedig nosv igazság­talanság és tévedések történtek, azt az utóbbi évtízea története kétség­bevonhatatlanul bebizonyította. Mindez naeryon elhomályosítja a végleges megbékélés kilátásait és meglehet sen reménytelenné teszi a helyzetet. A mostani reménytelen helyzet fennmaradásáért főként,ha"u^yan nem kizárólag, az az ország lesz felelős, amely politikai súlyánál, ál­lamférfiúi bölcsességénél, katonai hatalmánál es gazdasági erejénél fogva Európa elvitathatatlan urává lett. Deák aXIiés XII. népszövetségi közg-allésa tagja volt a masyar küldőttségnek*A'iT/ Kö/Vi , . , § Hódmezővásárhely, január 2}.. Kocsis József foldmives négy és kétéves kislánya az ágyon játszadozott. Édesanyjuk profivizet melegített számukra és az üstöt - mivel a viz tulforró volt ­letette az ágy elé a földre. Hancurozás közben a négyéves kislány ;:eg­lokte a kétéves Juliskát, úgyhogy az ágyról a gőzölgő vizbe esett. Be­vitték a kórnázba, segíteni azonban már nem lehetett rajta. A kislány égési sebeibe belehalt./K:H7 Vi/Vi ' ' /L/ § L o n d o n , január 21. /Magyar Távirati Iroda./ Montagu Nor­man, az Angol Bank kormányzója, ma reggel nyolc órakor az egyik londoni anyakönyvi hivatalban házasságot kötött Mrs. Worsthcrne-val.Az^ esküvő Norman kedvelt módján: a nyilvánosság teljes kizárásával ment végbe. Nyil­ván ezért jelentették tegnap az eljegyzés hírével kapcsolatban, hogy Nor­man csak a nyáron köti meg a házasságot. To/To -:­/L/ Honion, január 21. /Magyar Távirati Iroda./ A legújabb washingtoni fejlemények hivatalos körök nézete szerint legalább egyhónapi időnyereséget jelentenek az adós ságtárgyalások terén. Az uj fejlemények egyelőre nem befolyásolták lényegesen a Wall-Street hangulatát. Pénzügyi körökben azt hiszik, hogy a háborús adósságok végeleges elintézését inkább az események kényszerítő erejétől, mint a diplomáciai tárgyalásoktol kell várni. To/To /L/ § L o n d o n , január 21. /Magyar Távirati Iroda./ George Moore, a nires angol regényíró, ma reggel hat órakor meghalt. To/To /L/ § L o n d o n , január 21. /Magyar„Távirati Iroda./ A londoni autóbusz-sztrájkban már tízezer kocsivezető vesz reszt s közel kétezer autóbusz került ki a forgalomból. A jelek arra mutatnak, hogy a sztrájk koipunistaizgatás müve. To/To IU Hondon, január 21. /Magyar Távirati Iroda./ A chicagói törvényszék csődnyitási eljárást ^ ^ " rendelt el az Associated tele­phon and Teiegraph Oompany ellen. A vállalat alaptőkéje nyolcvanmillió dollár. • ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció

Next

/
Oldalképek
Tartalom