Napi Hírek, 1932. december/2

1932-12-18 [0289]

(A miniszterelnök beszéde után Hóman Bálint-kultuszminiszter köszönte meg ' a fel kösz öntést és beszédében megindokolta, hogy miért vállalt politikai munkásságot annak ellenerő í hogy eddigi ~ közpályáján az volt a felfogasa, hogy politikába nem elegyeCik. Történelmi tanulmányai alap­ján azonban az a meggyőződés érlelődött meg benne, hogy oly kormány munkájában, amely a magyar történelem tanulságait megszív lehve f-g hoz­za az ország kormányzásához, neki is kötelessége részt venni.gömbös Gyu­lában azt az embert látja, aki megértette a magyar történelem tanulsá­f ait, amelyekarra intenek bennünket, hogy Magyarország osak akkor ál­ot.meg, amikor egységes volt, nem szakadt nartokxa és felül tudott emel­kedni pártpolitikai, felekezeti, nemzetiségi' és egyéb szempontokon. A nem­zeti, egységnek e szent gondolata a dunántúli földön született meg, ami­don Árpad vezér a Dunántúlt választotta nemzete központjává és amidőn Szent István a kereszténység.és a nyugati kultúra jegyében összeforrasz­totta a sok részre töredezett magyarságot. Ugyanennek a történelmi egy­ségnek egyik harcos hirdető jét. lat ja Gömbös Gyulában /Lelkes éljenzés/ és ugyanennek a nemzeti egységnek letéteményesét látja a vasmegyei nép­ben is, amelyet arra kér, h gy továbbra is legyen a magyar kultúra őre a nyugati vegeken. /Lelkes taps és éljenzés/ Ezután Jánossy Gábor Szt ranyavszky Sándor pártelnököt köszöntötte fel, aki válaszában a nemzeti egység szükségességét hanc^­tattá, mert enélkül a magyar jövendő biztositva nem lehet. Az a köte lessé­f ünk^ - mondotta -, és ezt a kötelességet a miniszterelnök ur szombat­elyi politikai munkája már el is végezte hogy a közöttünk volt s a mai ted/áyéri szerződésünk által lerombolt válaszfalak tégláiból építsük meg a közös munkából kialakuld magyar lövő fundamentumát. Felköszöntőt mondott még Csupor Sándor ügyvéd. Darányi Kálmán államtitkár, Melczer Lilla és Temesváry Imre, valamint ar.Üjváry Ede polgármester, aki a fővárosi vendégeket köszöntötte fel. A miniszterelnök és kisérete délután 1/2 5 órakor utazott vissza a fővárosba. A miniszterelnököt Mikes János gróf megyéspüspök kisérte ki az állomásra, ^ahol a kormány elnök elhaladt a vitézek és leventék sorfala előtt, maid szive lyes bucsut vett a polgári és katonai előkel ősé # gektől. A miniszterelnök vonata a Himnusz hangjai mellett hagyteileVa pályaudvarti 1 Bécs , december 18./Bécsi Távirati Iroda./ ~l te Jkereskedelmi vállalat fiókjának . ' ' ötvenegy éves üzletvezetőjét es pénz. tarosát ma sikkasztás és csalás miatt feljelentettek maid az ügyészségre szállították be. Raab beismeri, hogy mintegy 24.000 schil­linget eltulajdonított./MTI./ ~] ^^j^SMr^t,^ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom