Napi Hírek, 1932. december/2
1932-12-18 [0289]
§Szo.mbathely, december 18, A nemzeti egység pártjának nagygyűlése után a Sabaria nagytermében háromszáz teritékes díszebéd volt , amelyen a miniszterelnökön és kíséretén k'.vül résztvett a város és a vármegyei előkelősége., Az„ ebéd alatt dr. # 0stffy Lajos főispán a kormányzóra 'felköszöntőt .'mondott 1 , majd Bezerédj Dénes törvény hatos ági bizottsági tag Gömbös Gyula miniszterelnököt köszöntötte fel. Utána Huszár Mihály apátplébános, országgyűlési képviselő, felköszöntőt mondott Hóman Bálint kultuszminiszterre. Ezután gömbös Gyula miniszterelnök emelkedett szólásra. • - Az a különös érzés fog ol - kezdte beszédét Gömbös miniszterelnök - hogy ösztönösen is, de tudatosan is, kezdjük egymást teljesen megérteni. /Percekig tartó lelkes éljenzés/ KezeiUk megérteni azt, hogy azok a válaszfalak, amelyek közöttünk fennállottak, tulajdonképen papirmaséból voltak, nem a történelem] őket. hanem az emberi gyarlóságból kifolyólag emeltettek közöttünk és takarták el . előlünk a történelmi távlatokat. Azért jöttem ide és megyek máshová is, hogy ezeket a válaszfalakat leromboljam. Méltóztassék összehasonlítani a világon szétszórtan élő tizenkét milliónyi magyarságot számszerűleg azokkal a népekkel, amelyeknél közvetlen "érintkezesben állunk, vagy amelyeknek közvetett ható ereje van reánk, akkor látni méltóztatik:, hogy ennek a kis magyar népnek nincs más hivatása, mint önmagába szállva lerombolni arválasrfalakat és egységbe forrni, nogy végre a maga ügyét intézve történelmet formáljon?* Adott tény, hogy a Duna medence jeoen élünk. Ezt én ugy szoktam kifejezni, hogy a történelem viharsarkán/a népek országútján] . * Ezen a tényen változtatni nem lehet. Ez adott helyzetből fakad * mert es Istentől adatott és igy megváltoztathatatlan lévén. , , kötelességünk alkalmazkodni hoz?á és oly atmoszférát teremteni ugy az ország, mint a közélet számára,, amelyből a magyar faj-megerősödve a történelem viharsarkárírellen tudjon állani minden viharnak* Boldogan hagyom el Vas-megyét. Ösztönösen meg*. éreztem, hogy kötelességem még a szent" este előtt idejönni, hogy a ka1 "' rácsonyi hangulatban szövetséget kössek vasmegyei társaimmal és áldomást igyam ennek aXszöv -t sé gn ek és ennek az országnak munkájára. BaAi ^]cA\JJtka, ' P e . §A, á r Mi dec ember 18. / ü avas/ Paul-^ncoű|?maeste 9 óra 15 perckor mutatkozott be az Elysée-palotában. /MTI/ Ta/Sz ' ' D , ., § P á r i s, december 18. /Havas/ Paul-Boncour és munkatársai holnap minisztertanácsot tartanak. Áz uj kormány csütörtökön mutatkozik be a kamarában, TA ' /87 ' ~ • - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Kszekció Ma megkezdődik Littoria uj élete. Bizonyos vagyok benne, hogy az ideköltözött mezőgazdák boldogan látnak munkához, abban a tudatban is hogy tizenöt vagy hattsz év múlva végleges birtokosai lesznek földdarabjuknak, ezeknek a mezőgazdáknak, akik különösen közel vannak ' /""azt mondom, hogy mint régi katonák elszántan nézzenek szembe azokkal a nehézségekkel • amelyekkel mindenki találkozik, ha valamely uj és fáradságos munkába kezd. Ez a harmincnégy négyzetméternyi kör, amely a városháza előtt elterül, a fasiszta hatalom szimbóluma; itt segitséget és, ha kell, igazságot fognak nekik szolgáltatni. r~&} >Mussolini bes/édét szűnni nem akaró tetszés fogadta, -'^v^nwc , A . duce ezután megtekintette a vártska középületeit, madjd szüntelen ünneplés közben elutazott. /MTjl./