Napi Hírek, 1932. december/2

1932-12-17 [0289]

r H 8 1 le, december 17. A nemzeti szocialisták középnémetor­szági helyi csrportvezetői - mintegy kétezer személy * előtt 'Hitler Adolf ma beszédet mondott a nemzeti szocialista pá?t által a jövőben köve­tendő útról, -ü zu ttal is kifejtette, hogy miért nem lépett be a kormány­ba. A nemzeti szocialista oárt a hatalmat és-a politikai vezetést minden záradék és minden korlátozás nélkül követeli, ^zért szabtak neki feltéte­leket, mert azt remélték, hogy ilyenmódon két-három esztendeig kihasznál­hatják a nemzeti , . . szocialista pártot, azután pedig egyszerűen le­rázzák magukról. Ezért nem lehetett vállalkozni arra, hogy - mint azt a párt sok híve óhajtotta - mégis vegyenek részt a kormányban és belülről fejtsenek ki működést. A nemzeti szocialista párt ereje az akard; tiszta­ságában, a hűségben, híveinek nagy számában, az eszmében rejlik. Amíg ezen a.téien megmarad, addig győzhetetlen, de az intrikák és záradé­kok sima parkettjén szöges 'bakancsaiban' nem . ' lolyan biztosan megállaii, mint a többiek lakkipőikben. Azonban a többiek parkettjükön sokkal hamarabb fognak elfáradni a tánc versenyben, mint a nemzeti szocia­listák odakint a szabad levegőn, a nép körében.-A mozgalom eszméje nem merül ki néfiány miniszteri tárca meghódításában. Ez a mozgalom sokkal többet akar:' alnémet embert akarja meghódítani s vissza akar ja'neki adni német lelkét. Ezért van szüksége a hatalomra, „ . /MTI,/ Cs/L /r/ P ár i s, december 17. A kamara szocialista frakciója közölte, hogy hajlaidó megkönnyíteni Paul-Boncour feladatát és vele szemben is ugyanolyan körülmények között hajlandó a támogatás politikájára, mint az előző kormánnyal szem ben./MTI./ L § L o n d o n, docembor 17, /Magyar Távirati Iroda/ A kom­munista ^onzetiéhségaenet-bizottság" hét f őri ujabb ehsegtuntetest tervez Londonban, amelynek során isrft kísérletet tpsanoK arra, hogy monstre-kórvéiiyt'nyújtsanak át a parlamentnek a nurJunelkuli-segélyfi­zctés korlátozásának megszüntetése eraokebon. Bl/Sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom