Napi Hírek, 1932. december/1

1932-12-09 [0288]

^ A Kivándorlási Tana s pénteken a Magyar Ki- és Via szavándór­lókat Védő Irodában Bucay Barna dr'. helyettes elnök elnöklése vei tartott ülésében tárgyalta a Magyarországból kivándorlók szállítására eziöőszerint engedéllyel biró tizennégy ha jós társaság engedélyeinek meghosszabbítását , Hozzájárult a tanács ahoz, hogy az engedélyek ezután ne évről-évre ' hosszabbittassank fe%, mivel az .sok munkával és főleg kiadással jár, ha­nem az engedélyeket a belügyminiszter - mint a háború elölt is szokásban volt - tizlévre adja meg olymódon, hogy jogában legye na belügy miniszter* nek bármely év július elsejéig ugyanazévi december 31.-ére az engedélyt felmondani, viszont a társasagnak is jogában álljon szerződésileg-vál­lalt kötelezettségeitől ugyan ily felmondási idő mellet t vi ssza lépni, Az engedélynek' ilymÓGon való meghosszabbítása nem érinti azonban az 1909. évi II. trc. lo. ^.-ának azt'a rendelkezését, hogy "a vállalkozónak és he­lyettesének adott engedélyt, illetőleg jóváhagyást a belügyminiszter bármikor meg szoríthat ja vagy megvonhatja. Nem tett észrevételt a tanács az ellen sem, hogy az engedély­ivel brró Canadian Pacific hajóstársaság indokolt esetekben a belügymi­niszter által megadott külön-engedé ly alapján egyes ki vándor lókat ^ vagy kivándorlócsoportokat a részére engedélyezett európai kikötőkön kívül kouthamptonben vagy Liverpoolban is bénái ózhasson. Hozzájárult a tanács azután aho%, hogy az engedéllyel biró Holland-Amerika Linie hajóstársaság magyarországi helyettesül 1933. január 1-től kezdőd cl eg a társaság budapesti irodájának felállítása óta irodavezetői minőségben állandóan szolgálatban lévő Kriegér Lászlót alkalmazza helyettes gyanánt a belügyminiszter külön jóváhagyása mcl­3ös zörményi László külügyminisztériumi miniszteri tanácsos a tanács felkéréseié nagy érdeklődés közben részletesen ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket külügyi szerveink a világszerte fellépett munkanélküliség folytán külföldön súlyos helyzetbe terült magyarság ér­dekében tettJCeK és azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet eirányban a külföldi magyar társadalmi .szervezetek, az ottani magyar egynázközsé­gek és szociális missziók kifejtettek. Eredményként megállapithat$,hogy a külföldi magyarság helyzete a világgazdasági krizis ellenére, amely a munkásság szempontjából régi idők óta nem látott nagy munlanélküli­ségben nyilvánult meg, súlyos ugyan, de aggodalomra nem a a okot. ,Porényi Zsignond báró ismertette a Külföldi Hegyőrök Aongresz­szusának Állandó Szervezeti Irodája működését, amely állandó érintkezést tart fenn a külföldi magyarsággal és azok kulturigényeit könyvek kül­désével eléglti-ki; a könyvek jórészét itthoni önkéntes felajánlások utján szerzi be. „ ' fc • . . , , . Herimam Miksa, Grosch Károly dr ., Székács Antal hozzászólásai után ' Fiöth Miklós báró dr. belügyminisztériumi miniszteri tanácsos ismertette nagy érdeklődés közben a ki- és visszavándorláe mai helyzetét./MTI./ „ ' i /L/ § L o n d o n, december 9. /Magyar Távirati Iroda./ Vilma hol­land királynő elhatározta, hogy,tekintet tel a gezdreagi depresszió kö- f vétkez tébe-n cl'állott súlyos pénzügyi helyzetre, törölni fogja a jovo evje/t­j^a tervezett val (mennyi udvari ünnepséget. /A/ § P á r i S, december 9. /Magyar Távirati Iroda./Az ország he­gyes vidékeiről havazásokat jelentenek. Rcnaudelbán csaknem egész nap havazott. A Kis Szentbernát-hágót és környékét mintegy maefélméteres no borítja. I § Pro domo. .'. E kiadáshoz mellékeljük a Magyar Királyi Opcra­ház^ j° v oneti színlap ját. _ j

Next

/
Oldalképek
Tartalom