Napi Hírek, 1932. december/1

1932-12-08 [0288]

-0- § Szófia, december 8„ /Bolgár Távirati'Iroda/ A ki­rályt a diákság ma lelkes és spontán tüntetésben részesítette. Az uralkodó megjelent a Nemzeti Szinházban, ahol az»ui egyetemi rektor beiktatása . alkalmából eg_yetmi ünnepély volt, A beiktatási szertartás befejező se után a diákok a szakadó eső ellenére ' sorfalat állva várták az uralko­dó távozását s ' frenetikus ovációval vették körül. A király akit a diákok sorfala kisért, gyalog haladt a királyi palotába, miközben szünet nélkül éltették* Amikor a palotába érkezett az uralkodó, rövid beszé­det intézett a diákokhoz, megköszönte hodolatuk'kifejezését és azt kivánta nekik, hogy méltó polgárai legyenek Bulgáriának, /MTI/ Bl/Sz — lJba.7-0 ; -0- V •• ,-.december 8, /Stefani/ A harmadik levantei áru­mintává sár m forgalmáról készített végleges beszámoló-jelentésből kitűnt, hogy ez az ipari és kereskedelmi vásár igen nagy sikerrel járt és arányaiban mesz— sze felülmúlta az előző árumintavásarokat. Migla kiállítás, beépített terü­lete 39.798 négyzetméter volt, '1932-ben már 78,102 négyzet­méterre emelkedett. A három év alatt 33 uj épületet emeltek.1930-ban 1300 résztvevő állított ki, míg 1932-ben már 4800, A külföldi résztvevők száma 134-ről 716-ra emelkedett.'A vásárra küldött áruminták száma meghaladta a másfélmillió kilogrammot, Olaszországnak mind a 92 . ' tartománya részt vett a vásáron 4145 kiállít'val. Tiz külföldi nemzet vett részt a ki­állításon,, amelyet közel 3000 kereskedő látogatott. Ezek közül 1000 külföl­di 25 különböző államból jött Bariba. Az üzletkötések száma és a vásáron." kötött üzletek forgalma is rendkívül magas. A vásár összes látogat°inak száma meghaladta az ötmilliót, közöttük ott volt sok előkelő politikus, vezető pénzügyi ember és a kereskedelmi élet sok vezető tényező­je ugy Olaszországból mint a külföldről. A kiállítók nagyrésze máris bejelen­tette, hogy helyét fenntartja az 1933-iki negyedik levantei árumintavásár­ra. /MTI/ \ p -0- § R ó m,a, 4 eceműGr 8. /Magyar Távirati Iroda/ A Giornale" d'Italia budapesti tudósítójának táviratát közli, amely szerint illetékes magyar körök cáfolata ellenere még mindig hirek keringenek a külföldi saj­téban arról, hogy az olasz, a bolgár, az albán és a magyar vezérkari fő­nökök december Folyamán Budapesten értekezletet tartanak^ amelyen Közép­európa ós a Balkán katonai és politikai helyzetét vitatják meg. A tudósító közli, hogy illetékes magyar helyről most utoljára a leghatározottabban megcáfoljak ezt a minden alapot nélülöző hirt. A Gior^nű.e d Itália a jelentéshez fűzött kommentárjában azt a reményét fejezi ki, hogy a budapesti cáfolatok végre útját vágják néhány belgrádi és prágai újság szemérmetion álhireinek. Ezek a hazugsá­gok - írja a lap - kétségtelenül folytatását jelentik lickham Steed provokáló akciójának és vakmerő manőverrel el akarják téríteni a felelős kormányok figyelmét a középeurópai helyzet realitásától. Az olasz, bol­gár, albán és magyar vezérkarok semmiféle katonai gyűlést nem tartot­tak és nem is fognál: tartani. Olaszország politikája - mint > már több­izbön bebizonyosodott - feltétlenül ellenzi katonai blokkok kialakulá­sát, amelyek Európa békéjére állandó 'veszélyt, a leszerelés problémáiban pedig kétértelműség elemeit jelentik. Az utóbbi időben valóban tartottak Középeurópában rendkívül fontos és titokzatos katonai összejövetelt, ez azonban Belgrádban és nem Budapesten volt és azon a kisantant-államok vezérkarainak mintegy 20 tábornoka vett részt. Az Olaszországot és ba-' rátáit érintő álhirek" terjesztői, akik félhivatalos azsan provokátorok, kétségtelenül túlságosan számítanak az európai államok feledékenységére és durván megsértik a becsületes megfigyelőnintelligenciáját, Té/Sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom