Napi Hírek, 1932. november/2
1932-11-21 [0287]
h "1 M ' TTT jr> -i i i / / ORSZÁGOS LKVhLlAK /Jegyzők gyűlése. III. folytatás./ Kszekció A miniszterelnököt beszédének elhangzása után percekig feláll va ünnepelték a közgyűlés résztvevői, sőt még a karzatról is éfVjeneztek, s utána a miniszterelnök Darányi Kálmán államtitkárral együtt eltávozott; a közgyűlésről. Ezután Kc-re sz te s-Eischcr Ferenc belügyminiszter felszólalása köve tkez e tt. •^•zok után ? amiket a miniszterelnök úrtól hallottunk - mondott- nekem az a kötelességem hogy konkrét formában foglalkozzam a jegyzők problémáival, mert hiszen én érzem elsősorban a fcle/slősségct es kell is hogy viseljem a fel élességet a jegyzők sorsáért és azért, hogy a jegyző u^y álljon bent a-magyar köz iga zgatásban, ahogy azt a legfőbb nemzeti erdc-k megkivánja. Mielőtt a konkrét .kér elésekre rátérnék, belső szükségét érzem annak, hogy a jegyzői karnagk a maga összességében őszinte és meleg köszönetet mondjak, /Sljcnzés./ A magyar nemzet az utolsó esztendőkben súlyos és kritikus idakön ment kercsutul, amely súlyos és kritikus idők próbára tettek mindenkit, aki ennek a nemzetnek az ügyét van hivatva "szolgálni. De talán a legsúlyosabb próba elé alították a falu jogjzöit, aki előtt csak hálával, kcs zönottel és elisme éssel állhathiík. Es ehelyütt is mcgállapitom, ,hogy a. magyar jegyzői kar a. lcgnehczjöcbb időkben és a legsúlyosabb megpróbáltatások között is teljesiteni tudta a kötelességét a magyar ;n:emzettcl szemben, Dc nem elég az, hogy ezt elismerjük, hanem szükséges, hogy felismerjük azokat . j •• " i a bajokat, amelyekben a jegyzői társadalom szembcn.es hogy azokat orvosoljuk /Ugy van! Ugy ven!/ xin tobb mintegy esztendő óta azon a felelős helyen, amelyet betöltők, sokszor súlyos lelki vivódások között foglalkozom a magyar jegyzői ír.íjproblémáival. Tudom azt, hogy az az állapot', nem marconát meg tovább, hogy csak egyet említsek, nem lehet az, hogy a jegyzők, akik fundamentumai az igazgatásnak, akiknek a kezében az állami igazgatás minden szála összefut, ne kapják meg rendesen a fizetésüket. En érzem a felelősség súlyát azért, hogy ez az állapot még nem változhatott meg, de kijelentem, hogy nem nyugszom addig, mis, dacára az államház tartás mai rendkivtil súlyos helvzétének, ezt a kérdést organikusan meg nem oldom. /Általános helyeslés./ Amig ez az organikus megoldás Jílehetségessó válik, addig is bizto cjáitem a jeyyzői kart arról, hogy minden rendelkezésemre álló f arast oda fogok fordítani, hogy a kimaradt jegyzői fizetéseket póolhassam. A jegyzői f ize esek kérdé sével a zonbe.n a falu jegyzői nek problémája nincs kineritve. Tudják mindannyian hogy egv esztendő óta foglalkozom a magyar közigazgatás átszervezésének nagv kér oesével. Mert ugy. érzem és ug; érezzük minaan.nyian, felelős helyen'is, hogy a magyar közigazgatás erre a gyökeres átszervezésre igen rászorult • Unnék az átszervezési munkálatait arán sor fog kerülni a községi igazgatás átr szervezésére is, sor fog kerülni arra, hogy a jegyző eljusson abbanf a pozícióba, amely öt a modern közigazgatás élet eben megilleti, En azt hiszem, az idő fejlődése lényegesen túlhaladta a mai állapotot. A jegyző nem lehet többé a falu pennaje. A jegyzőnek a falu első tisztviselőjének kell lennie, alti megfelelő hatáskörrel irányitja a falu életét. A másik oldalon annak a falunak, amelynek a kultúrája az igé-" nyci az utolsó évtizedek alatt" lén égésen megnőve kedte , annak a falunak autonóm életet kell adni, az igazgatás és a gazdasági élet igen sok terén, *z az a két vezérlő szempont, amelyek szerint én a falu közigazgatásának átszervezését elképzelem. Az egyik, oldalon a jegyző, aki megfelelő hatáskörrel és megfelelő felelősséggel intézi az igazgatást, a másik oldalon pedig az autonómia f amelyet olyan tartalommal kell megtölteni, amely a falu mai fejlettsegének megfelel. Ennek az átszervezésnek * a sorén foglak végleg megszűnni azok a "ferde helyzetek és enomáliák, amelyekben ma vannak kétségtelenül a jegyzők, ee, amelyek között fokozott nehézséggel tudja még ma is nénéz feladatát teljesiteni. Azonban ezeknek a terveknek a valóraválásához idő kell, Es amikor most terveimnek a kimunkálását bejelentettem, kis tüielmet kérek, és arra kérem a jegyzői kart, hogy a mai nehéz időkben, amikor utóvégre minden magyar embernek hordoznia kell azt a súlyos kereszt et,amelyet az ieák ránkraktak,viseljék topább ezt a keresztet türelemmel addig,amig az idők meg nem javulnak, t folytatása köv./