Napi Hírek, 1932. november/2

1932-11-21 [0287]

J A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Község.' és Körjegyzők ~* Országos Egyesülete hétfőn délelőtt 10 ó r akor Koncz 3ános elnökleté­vel tartotta az idei rendes közgyűlését ? amelyen több mint négyszáz jegyző jelent meg. hé^tvetta közgyűlésen Gömbös Gyula miniszterelnök é s Kere sz te s- Fis ch er Ferenc belügyminiszter. Kono z János üdvözlő beszédére Gömbös Gyula válaszolt, akit 1 felállva percekig ünnepeltek a jegyzők. Nemez az első eset - mondta hogy itt megjelenek előtettek, mert mint egyszerű képviselő is annak idején a régi képv iselőházban'^llátogaSíttam hozzátok, iórdekelt a jegyzők kérdése, mert tudtam, hogy ezek azok a féV­fiak, akik a falu. tehát a magyar élet ütőerőn tartják a kezüket. Hogy ma ide eljöttem, ennek több oka van. Az egyik ok az, hogy fel- ' használok minden alkalmat arrá, hogy közvetlenül érintkezzek azokkal, akik a magyar életet -jelentik. Tegnap ezer és ezer kisgazdának adtam ke­zet, mert én gyakorlatba akarom átültetni amit mondok." /Éljenzés./ Azért adtam kezet, Hogyf '. versz övet s éget kössek velük, hogy nemzeti Pwjfe-, munkatervemet és minden gondolatomat egyetértésben, a magyar testve- ff riség jegyében megoldhassam. Ma azért jöttem ide, hogy a falu vezetői- ' vei fogjak lelkileg kezet, mint miniszterelnök. Mert mint katona tudom, hogy liiaba jó a vezérkar, ha a századparsncsnokok'ncm állnak a helyü­kön, -o- jegyzői karban én,katonai nyelven beszélve, exponált helyen álló parancsnokokat látok, $int a faluban. A jó vezérnek egy kötelessége van: a közemberrel közvetlenül és állandóan foglalkozni, mert ezek viviák az élet harcát. /Ugy van! Ugy van!/ Azt mondta Koncz elnök ur és fegy­ver társam:, az. eszméli harcában, hogy adjam vissza a falunak a jegyzet. En nem adom vissza, mert mindenki az enyém./Ugy van!'Ugy van! Lelkes él­jenzés és taps ./ En a harmóniának vagyok a hirdetője. Itt nem lehat faluról és városról beszélni, falunak, városnak és bürökrác iának szer­ves egészben kell összefognia, itt nem szabad működési zavaroknak elő­állni. A bürokráciára is szükség van. De nincs szükség olyan bürok­ráciára, amely feleslegesen terheli az embereket. Nincs szűkség -J olyan bürokráciára, amely a felsőbbségek idegre na szer él van hivat­va jóllakatni hírekkel és jelentésekkel. Nincs szükség olyan bürokráciá­ra, amely öncélú életet hirdet. A bürokrácia itt, ugy mint minden ami az állam érdekét szolgálja, csak eszköz a nemzet kezében. Mikor tehát a képviselőházban hangsúlyoztam, hogy olyan bürokráciára van ' szükség, amely az életet szolgáljaakkor mondtam, hogy nem a temető, * hanem az élet szolgája akarok lenni. Es ez vonatkozik.a bürokráciára is, amelyre szükség van, mert a rend kedvéért is bürokratizálni keUl. De a bürokrácia nem lehet önycél, a hivatalok nem lehetnek várótermek és ' a bürokrácia exponensei nem lehetnek diktátorok és kegyeket osztogatók. A bürokrácia azért van, hogy a nenzetnek* a vérkeringését és annak folytonosságát minden vonalon biztositsa. A századparancsnok a jegyző, tehát közigazgat és a jegyzőnek felettébb fontos feladata van. Az or­ganikus élet sejtekből áll és a falu a nemzetnek, az országnak egy-egy sejtjeT Ha tehát akármilyen nagy és nagyszerű állani feladatokat vég­zek, ha ezek a' se jtek megbetegednekmaguklal visz ik a kegnagyobb alkotásokat is. Ha valaki reálpolitikát akar folytatni - már pedig én az.t akarok - annak le kell mennie a faluhoz, jóbbanmondva fel kell aiem­jom a Jfaluhoz- Én a faluban sok mindent látok, nemcsak azt hogy magyar lelkiséggel rendelkező embernek kedves a falu képe, a jegenyefák, a fehér házak, a muskátlis abáakok, a ti szta mafar lelkű emberek, a kis templomok, az egyszerű népiskolák, a'jegyzői'hivatal, mindezek . kedvesek kell hogy le gyéne k,7a ki magyar. Kedves, amikor hazatér _xaimk, a csorda, vagy-zörögnek a széknek, vágy jól megrakott buzaz sákokat visz­nek'a Halmokba. Ez mind magyar dolog, ez mind kapcsolatos a magyar föld­del, ez a sejt élete, épen úgymint az, amint este imára gyűlnek, zsoiozsmákat énekelnek, vagy vasárnaponként önérzettel megy a gazda templomába hogy hallgassa az Isten igéjét. Azt mondom hogy a falu önmagában'él és akkumulátorként cyÜjt i az erőt a nemzet számára. Ha. vi ss zap illan tok az elmúlt időkre, a háböruclotti időkre.'meg kell ál­lapitanom, hogy " a faluval nem fogLalk óztak eleget. Nem foglal*j koztak annyit, amennyit megérdemelt volna. /Folytatása következik*^

Next

/
Oldalképek
Tartalom