Napi Hírek, 1932. október/2
1932-10-24 [0285]
Bécs, oktőbor 24. Az if juszocialisták tegnap este rendezett gyűléseinek ' egyikén Löwenstein herceg német ccntrumpáíti,kepv^.£<»lő is beszédet mondott. Lowenstoin herceg a Reichsbanner egyenruhájában jelent meg.' Minthogy fejtegetései során Ausztria belpolitikai'helyzetével is foglalkozott, a bécsi hétfői lapok értesülőse szerint iflieiser dr. rendőrtanácsos, az.,állam,.xandőrség helyettes vezetője közölte vele, hogy legkésőbb szerdáig .• : "• • utazzék ol Bécsből, /Ml/ Bécs, oktébor 24# A hétfői lapok jelentése szerint St. Pölton alsdausztriai gyárvárosban vasárnap./kapcsolatban a nemzetiszocialistáknak a békeszerződések ellen és a szudéta-némotek elitélése ellen tartott tiltakozó gyűlésével/ Véres összeütközésre korült-a sor először nemzetiszocialisták ós'kommunisták, majd később nemzetiszocialisták és rendőrtisztviselők között; miközben az őrség két embere és több polgári egyén sérüléseket szenvedett, /mii Ke/KG ( Bécs. október 24. Honnot Lipót dr. volt mezőgazdasági minisztert budapesti osztrák követté nevezték ki. A lienol Sorai- und Montagszcitung szerint az uj kövot rövidesen Budapestre utazik. /MTI/ Ke/Ke —— B^é c s . október 24. Miss Montague, a haladó zsidóság :_}-'••:<% világuniójának titkárnője tegnap Bécsbe érkezett, hogy beszédet tartson a liberális zsidóságról. /MTI/ Ke/Ke I, § L o n d o n, október 24./Maga? Távirati Iroda/ Newton mellett /New Jersey állam/ egy magányos farmon letartóztatták az amerikai ékszere olvajok királyát , Afthur Barryt, aki két évvel ezelőtt az auburnei fegyházból az ott kitört fegyenclázadás során szökött meg. Többek között azzal is gyanusitják, hogy ő volt az értelmi szerzője a Lind"?erghcsecsemő elrablásának. Ginkosai, akik rejtekhelyét elárulták, elmondották, hogy azzal dicsekedett, hogy ő követte el a világtörténet legszenzációsabb bűncselekményét, amely ékszerlopásainál is sokkal érdekesebb. Azt is tudják felőle, hogy hosszú ideig tanulmányozta a Lindbergh-kastély környéket és arról térképfelvételeket is készített. A rendőrség most azt kutatja, hogy hol volt azon az éjszakán, amikor a Lindberge-csecsemőt elrabolták. Tö/Vi - - L ^Londin, október 24./Magyar Távirati Iroda/ A perui haderő elfoglata Parapaca kolumbiai várost. To/Vi § B a 1 a t o n b o g 1 á r . október 24. Gaál Gaszton^ állapotáról ma reggel 1/2 9 órakor a kővetkező orvosi jelentést adták ki: Aránylag jól töltött éjszaka után a beteg igen elesett. Ercbeli állapota rossz, szivmüköclóse a tegnapihoz képest kissé javult. • Hőmérséklet 38.4, érverés 120, légzés 58.'Állapota változatlanul súlyos.