Napi Hírek, 1932. október/2
1932-10-21 [0285]
§ Gömbös Gyula miniszterelnök a Magyar Távirati Iroda munkatársának a következőképen nyilatkozott: Amikor a kormány a Népszava megjelenését egyheti időtartamra megtiltotta, általános nemzeti szempontok és magasabb államérdeket vezették. A szabadságjogok ké rdésében elf o glalt álláspontom ismeretes: e szabadságjogok bárki által csak addig a határig gyakorolhatók, ameddig az nem sérti a nemzeti érdekeketEzt az álláspontomat tartom alkalmazandónak a sajtószabadságra is. E felfogásommal szemben szomorúan kell megállapítanom, hogy amikor a lelkek koncentrációján fáradozom, és amikor e célom előmozdítására az ország minden részéből, a nemzet minden tényezőjétől biztató szavakat kapok, akkor a szociáldemokrata pártnak egyes vezető tagjai és az általuk irányított sajtó közém és a munkásság közé akarnak állani, elfelejtve azt, hogy a m3gyár munkásságot már rádiószózatomban is testvéremnek szólítottam. Biztos információim vannak arról, hogy a szocialdemokratapárt néhány vezető embere minden követ megmozgat, hogy a magyar munkásság ezt a feléje nyújtott testvéri jobbomat visszautasíts?, s engemet és kormányomat a munkásság előtt olyan szinbe n tüntessen fel, mintha* ez a kormány a munkásság sorsát nem viselné a szivén. A meghatározott időre szóló lapbetiltás tehát figyelmeztetés lesz azok számára, akik a harmónia helyett a diszharmóniát és az ország magasabb érdekeinek semmibevevését irják *• muló pártérdekből zászlósakra. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció •