Napi Hírek, 1932. október/1

1932-10-15 [0284]

Pro domo: At.. Szerkesztőségeknek az aláb&akkan rendel­v ezésére bocsátjuk Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszternek i"vxar.ü azt a beszédét, amelyet a reggeli lapok kénviselőinek sajtófogadásán tartott. Ezzel a korábbi kiadásainkban közolt előadás tárgytalanná válik. § A Magyar Távirati Iroda jelenti:AÍ Fabinyi Tihamér kereskedelem­ügyi miniszter ma fogadta a sajtó képviselőit és előttük az alábbiakban nyi­latkozott: A miniszterelnök ur beszédeiben körvonalazta nagy nemzeti munka­tervét és a sürgős teendőkot illető programmját is. Ezekből a beszedőkből már ismeretes a nagyközönség előtt a kormánynak a kereskedelemügyi tárca ügykörébe tartozó álláspontja ás pregrammja is. Ezért csak annak a gondolat­körnek a vázolására szaritkozom, melyben működni kívánok, és felsorolok né­hány jelentéktelennek játszó, do végeredményben fontos intézkedést, amelyet miniszeriumom ügybuzgó tisztviselőinek odaadó segítségével máris clőkószi-^ tettcíp ,sőt közülük néhányan a* rendelkezésemre álio pár napnyi igen rövi idő alatt már meg is valósítottam. Ezek a konkrétumok jelzik működésem szelle­mét ős irányát. Exportunk fejlesztését ás külkereskedelmi viszonyaink megfelelő rondozósőt tartván a k:rmány szem előtt, a gazdasági tárcákat vezető rai­niaztertársaim ós a külügyminiszter úrral együtt mindenekelőtt máris mog-. tettük agakat aZ előkészítő intózkedésoket, amelyek ipari ós mezőgazdasági cápartunk gyors, bürokráciamentes ós egységes vezérlő szempontok szorint való irányításához szükségesek. 'A behozatali engedélyek ós a kapcsolatos dovizskarlátaaások rchdszorét, ameddig ezt a sajnos európaszerte uraikadó olzárkózási politika okazta kényszerűségből fenn kell tartanunk, amennyire cs#k le hot, a keres­kedelmet lehetőleg kevéssé bénító" és minél kisebb felesleges nehézségeket ­ős időveszteséget ekezé triódon kívánjuk keze Mi. Tizen a tórenmáris megtett konkrét intézkedésként emlitom, hogy a budapesti kereskedelmi és iparkamara által néhány "nap olőtt a behozatali engedélyok tárgyában kérelmezett egyes ilyen könnyítések ügyét már elintéztettem, amivel tanújelét akartam adni annak az őszinte, igyekezetemnek, hagy ugy s. kereskedelem, mint az ipar érdekeit állandóan es velük közvetlen kapcsolat fentartásával óhajtom figyelemmid kisérni.és előmozdítani. Miután tám-gatni kivánpnk minden munkát teremtő lehetőséget, amely a^gazdasági élet vérkeringésének megindítására ás az ipari és egyéb munkásság részére munkaalkalmak szerzésére alkalmas, megtettem a szüksé­ges intézkedéseket aziránt, hogy a. London-Konstantinápolyi-itrenskontincn­f tálisCutóut budapest-szegedi meg kiépítetlen részéből a fővárostól Kecskométg terjedő szakasz megépítése r'-eeiisurix rövidesen megindulhasson. A munkanél­küliek jórésze fog ezzel munkához jutni, részben megvalósítva a miniszter­elnök tetszéssel fogadott jelszavát: "Segély nincs, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR K szekció de munka iesz^ ^üleg az Alföld legeihagyatottabb munkásosztálya, a ku­bikusok részére. Ezzel kapcsolatban összeállító utam azoknak az útépíté­si munkáknak a jegyzékét is, amelyek;;:-: az állami költségvetés engedélyezte szurony keretben az insőgmunka akcióval kapcsolatban lesznek végrehajt­hatók, czzol is szaporítva a lehetséges munkaalkalmak szamát. Az emli­cett világjelentoségü útvonalnak kiépítése fokozottan fogja hazánkat bek pcsolm az idegenforgalomba. A forgalom , .... r.á fokozása végett egyébként érintkozesbe léptem idogohforg Imi saorvozctőinkkel és ebben a hazai ás a külföldi utasforgalmat emelő propagandába továbbra is még erősebben kívánom be kapcsolni ""az álla mv. sutákat. Az államvasutak nagy deficitjét, amelyet elsősorban a trianoni szerződésből folyó súlyos nyugdijternek okoznak, az állami költségvetés tehermentesítése érdekében sürgősön csökkontenlink kuli. Szaporítanunk kell a bovétulokot és evégből a filléres és kulturvonaiok jól bevált intézményét is fejlesztem és kiépíteni kívánom, látva azt a. n.'.'.gy ér­deklődést, am lyct ez az olcsó utazási lehetőség előidézett. Csökkcn­toni koll azonban a kiadásokat is és sExra az erre vonatkozó munka ütő­mét meggyorsítottam, romélem is, hogy az üzemet különböző intőzkedósok­kol siííorülni is fog olcsóbbá tenni, A szociális szempontokat is szum előtt tartó tak'rókosság. z anyagbaszerzés ölesébbitásn, célszerű át-' szervezése , stb. melle fit számos'egyéb intézkedésire is gondolok itt, igy a kommerciális szellem fokozott érvényesítésére, különösön nagyobb vonatok helyett motorkocsik fokozott igénybevételére,/Foly. káfe,/

Next

/
Oldalképek
Tartalom