Napi Hírek, 1932. október/1

1932-10-08 [0284]

§ A Magyar Távirati Iroda jelenti: Puky Endre dr, külügymi­niszter ma délután fogadta a sajté képviselőit és tájékoztatta őket programmjárói és az aktuális külügyi kérdésekről. Régen azt mondották - kezdte fejtegetéseit a külügyminisz­ter - hogy a diplomácia működése titkos, minden nemzetközi tárgyalás zárt ajtók mögött', történik és a nagy nyilvánosság vagy soha nem tud meg belőlük'., semmit, vagy cs k akkor, amikor az már idejét multa, ami­kor az eseményeket a történelem már regisztrálta. Ma ez teljesen megváltozott, s meg kellett változnia egyresa­ről azért, mert a közélet lüktető gyorsaságát - különösen a háború utáni években - a nemzetközi vonatkozások is átvették, de nagyrészt azért is, mert a sajtó^: • és légüres térben mozogna az a po­litikus, aki a sajtó munkája nélkül próbálna közéleti tevékenységet ki­fejteni. Természetes, hogy nem adhatok ma még Önöknek hivatalos külpo­litikai fejtegetést. Az uj kormány még csak most tette le esküját, az országgyűlésnek még he sem mutatkozott. A kormány programmjának minden vonatkozásban való megállapit sa leszögezése és kifejtése egyébként a miniszterelnök feladata és ennek a ház legközelebbi ülésén a kormány el­nöke eleget is fog tenni. X t^6t~-eV-fe,- /^•&M<r' 'tew-ezJr Ez nem azt jelenti, mintiia nem'állítanék fel magam elé álta­lános es döntő jellegű irányelvet külpolitikánk számára, s ez nem lehet más, mint "határozott célkitűzésekkel dolgozó, alkotmányos központi aka­rat által irányitott öncélú magyar nemzeti állam megerősítése " - amint azt a miniszterelnök ur legutóbb kifejtette. Felfogásom sze«rint ebbe az általános elvi kitűzésbe, ebbe az elvi irányzatba kell beleágyaznom a magam külpolitikai tevékenységét. A külpolitika", eszköz,az öncélú magyar nemzeti állam a cél, ennek szolgálatában kell állnia a magyar külpo­litikának. Ezek által adva van tehát már nemcsak a cél, hanem a feladat is: "istositani a magyar nemzeti államnak azt a szerepet, amelya nemze tünket EQUHÜIX múltjánál, földrajzi helyzeténél és történelmi hivatottsá­gánál fogva megilleti, /j?olyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom