Napi Hírek, 1932. augusztus/2

1932-08-30 [0282]

(?(xi ^ -JW í s í awsztus 30,/Mágyar Távirati Iroda./Gorguloff a halálos ítélet végrehajtásának késleltetése végett néhány nappal ezelőtt yadat emelt Lazareff kozák ellen,aki a tárgyalások folyamán állítólag hamisan tanúskodott. A vizsgálóbíró az eljárási költségekre 6000 frankos letétet kert Gorguloff tói .a Fo. azonban az összeget nem tudta kifizetni, hanem a hivatalból való védelemnek kiterjesztését kérte erre a pontra is. tereset most elutasították azzal a megokolással, hogy az emiitett védelem­ben csak:'«qrm nendfUl te k része sülnek, Gorguloff pedig, akit Franciaország­ból annak idején kiutasítottak és aki csak a merénylet előtti nopon tért vissza az országba, nem tekinthető orosz menekültnek./MTI./ A Meteorológiai Intézet jelenti augusztus 30-án este 10 crakdtr;A szép idő • §ár osak hazánkra szőrit kőzik: Nyugat- és Középeurópában általánosak az esők* Hazánkban meg mindig az ország'legnagyobb részén derült ég mellett 30 - 32 £°£ig e&elkedett a hőmérséklet.Csak a Dunántúl nyugati szélein éreztette hatását eresebb felhősödés.Sopron maximuma már csak 27 fok volt.Az esti órákban Szombathely környékén kisebb eső is esett. Várható időjárás a következe huszonnégy órára:1blhos idő,észak felől a nappali hőmérséklet lassú csökkenő se, helyenként, főleg nyugaton és északon kisebb esők./MTI./ J> ' v ; A kast albizottság augusztus 30-án báró mcényi Zsigmond elnöklote alatt ülést tartott,amelyen a szén­nagykor eskedők által a karteltörvény értelmében bemutatott kartolszerző­dest tárgyalta. , A , A karletlbizottság ugy ha tár ózott, hogy a bemutatott kartol­szerződést a bejelentett engedmények ellenére som tartja el fogadhatónak'/MTI/ Bécs, augusztus 30./Magyar Távirati Iroda./ideiglenes birói dön­tés alapján a bévisi mozgó színházaknak módjuk van a Tannenberg-filmet ma estétől Kezdve minden rövidítés nélkül lepergetni. B é | s augusztus 30./Bécsi Távirati Iroda./ A Bankok Szövetsége mai ülésében a takarékbetétekre vonatkozó rendelkezéseket a következőképpen módosította: Azonnal igényelhető betétek 3 3/4 HLeff és kéthónapra-felmondható betétek 4 %-al, háromhenanra fo lmon aha tok 4 1/2 /»-al kamatoznak. Uj betétekre ezek a feltét elek holnaptól, regiekre szeptember 15-től kezdve vonatkoznak./MTI./ Bécs, augusztus 30.Mödlingben ma délután ment végbe H bsburg Antal főherceg és Ileen? román királyi hercegnő fiának megereszt ele se István névre.n resztszülői tisztet teljesítettek Alfonz spanyol exkiraly,aki a gyermeket az oltárh z vitte, Urzsébet görög királyné,Salvator ..agHaretft főhercegnő és Zita királyné kiküldöttjeként Habsburg Tivadar főherceg. Ezenkívül Mária román ' anyakirályné es a család számos tagja is résztvett a . keresztelőn.. & szenteltvizet Zitalaralyne külön futárja hozta.A hatóságok a rend fenntartására széleskörű: intézke­déseket tettek.incidens azonban nem történt./Ml./

Next

/
Oldalképek
Tartalom