Napi Hírek, 1932. augusztus/2

1932-08-25 [0282]

§ Budavára^ . 1638-ban történt visszavételének évfordulóján szeptember 2.-an délelőtt 11 órakor a Uagyar Királyi Hadimúzeum ve­zetősége, a Turáni Társaság, a.-József Nádor Céh és B. Vár Barátainak .Sgyesülete nagy ünnepség keretében t leplezik le a várbeli Piimás­• bástyasétányon a középső körbástyán felállított magyar-török emlékművet. Sz alkalommal megkoszorúzzák a Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett helyőrsági tomplom falán levő magyar emléktáblát is. Az ünnepélyen a Hiszekegy eléneklése után vitéz Aggházy Kamii, a Hadi múzeum igazgatóia ismerteti az 1686-i ostrom, dr. Bevilaqua Béla a József Nádor Céh főtitkára, az ostromnál hősi halalt halt karakó­szörcsöki Szabó György nemesi felkelő történetét, gróf Festetics Pál,' a .. \ József Nádor Cen elnöke pedig az emlékmű keletkezését ismerteti. Ünnepi beszédet Pékár Gyula ny. miniszter mond,'majd kóricz Pál ny. főkonzul üdvözli a török nemzetet és vendégeket. Behidj bey török követ köszönete r után az emlékművet megkoszorúzzák, majd átadják a fővárosnak. A helyőrsági templom falán levő magyar emléktáblánál Lampel Vilmosny. miniszteri tanácsos, a Vár Barátai Egyesületének alelnöke ás Behidj bey török követ mondán k ünnepi beszedet. Az emiikmiivet a iá.Kir. Hadimúzeum kezdeményezésire, nemes Szabó Sámuel budapesti kávéháztulajdonos % valamint fivar i , ,néhai nemes Szabó Imre budapesti szállodatulajdonos os nemes Szabó István karakó ssörcsöki földbirtokos, hazafias • áldozatkészségből állitetták fel - akik r. Buda­váj: 1686, szeptember 2.-iki ostrománál elesett Szabó György kar:.kó­szörcsöki felkelő nemesnek vérszerinti es egyenes leszármazottai. Az emlékmű a hősi halott rokonainak keg^c. adouanvr.. akik ősük emlékével együtt a nemes török ellenfél emlékét is megörökítik, s így az a mag;-ar-torok testvériségnek is ^emléke. Az emlékmű turoanos, törökös modorú* sirkőszerű oszlop, magyar és törökszövegyél, vaslancos kőgplyék;cal bekeritve. A magyar szöveg a hősi halált halt karakó.szor­csoki S/.abó György felkelő nemes emlékét örökíti meg, de meg­örökiti vele kapcsolatban a többi elesett magyar véreinket is, A tö­rök szöveg a budai vilajet lehmagasabbrangu pasájának. Buda utolsó^ török várparancsnokának, Vezir Abdurrahman Abdi Arnaut pasának emléke, r • aki hősi ellenfélhez méltóan, karddal kezében 1686. szeptember 2.-án del^ után háxon órakor esett el a mai Bácsikapu-tár közelében. A kot szöveg igy hangzik: Az előlapon: ft a 145 cves^ török hódoltság­utolsó török ^ helytartó ja Abá-xrabman Abdi Arnaut pasa * e hely közelében esett el r J066. nyár utó hava 2»"na~4an dolutan életének 70.- • evében. Hős ellenfél volt, békesség vele! A hátlapon: A Hadimúzeum kezdésére állitatták Az ugyanakkor itt elesett Szabó György Veszprém vármegyei, karakószörcsoki, nemesi felkelő leszármazottai: ­Nemes Szabó István^'Sámuel ás Imre. Az emlékművön a török szöveget Abdul ?; Latif effendi, budapesti tőrök főimám és Deevad Oszmán bey, a budapesti török követség volt ' követsági titkára készítették os az úgynevezett Inran diszbetükM. írtak. Az emlékmüvet 'pedig vitéz Aggházy Kamii és dr. Bevilaqua Bula elgondo­lásában, ^Zsillé Kálmán festőművész tervezte es Kiss József kőfaragó­mester készítette. /íáTI/ %. - . r-M^ITÁO

Next

/
Oldalképek
Tartalom