Napi Hírek, 1932. augusztus/2
1932-08-21 [0282]
/ílezőcsáti tudósítás III. folytatása./ Á nópgyillés megnyitása után Purgly Emil földnivelésügyi miniszter megkezdte programbeszédét, amelyet a nagy tömeg figyelemmel és csendben hallgatott, A tömegoen külön csoportban foglaltak helyet" az Eckhardt-párt hivei, akik egyideig szintén csendben hallgatták a foldmivelésügyi miniszter szavait, később azonban, nyilván azzal a célzattal, hogy megzavarják a népgyűlés nyugalmát, egyszerre csak éltetni kezdték EcEnardt-Tibort, s kiválva a tömegből- az ^országúton az Eckhardt-párt párthelyisége felé indultak, A hallgatóság erre lelkes éljenzéssel tünteti a földmivelésügyi miniszter mellett, aki nem engedte zavartatni "magát., hanem folyta ta beszédét. Amikor az Eckhardt-párt emberei széthúzódva a pár;helyiségük felé vonultak, feltűnt velük szemben az országúton gróf Hunyady Ferenc, s a népgyűlés felé tartott. Amint közeledett, s észrevette a,népgyűlés hallgatósága, tüntetőleg fordult ellene a hangulat. Egymásután hangzottak el felkiáltások, amelyek őt okolták a népgyűlés nyugalmának megzavarására irányuló kísérletért, A mikor gróf hunyady Ferenc a népgyűlés közvetlen közeliében lévő diadalkapuhoz ért, többen elitélő szavakkal fordultak hozza az ellenzékiek magatartása miatt hangsúlyozva, hogy a kormánypá.-.t hivei egyetlen esetben sem igyekeztek megzavarni az Eckhardt-párt gyűléseinek nyugalmát. Gróf Hunyady Ferenc mentegetőzve val,szólta, hogy semmi része sincs a történtekben, tikkor eléje lépeti, ifjabb Hammer János, -Igenis, a gróf ur izgatta fel a tömeget - mordotta . ' - a gróf ur provokálta ki az előbbi jelenetetl -Menjen az utamból, szemtelen taknyos - válaszolta'erre gróf Hunyady Ferenc, s öklével ifjabb Hsmmer arca felé sújtott* Ifjabb Hammer erre ütéssel válaszolt, amelynek erejétől Hunyady Ferenc gróf a földre esett, s homlokán kiserkedt a vér, Hunyady gróf ta'praállott, torkonragadta ifjabb Hammert, s dulakodás kezdődött közöttük, miközben Hunyady grófot a köréje tóduló, s felindult kormánypárti választók részéről "cöbb ütés é -te. Ilindez pillanatok alatt játszódott le. Vitéz Borbély-"laczky %il főispán és a csendőrszázidos, aki a kivezényelt karhatalom parancsnoka'volt, pillanatok alatt a,dulakodókhoz siettek és szétválasztották őket. Ekkor azonban a tömeg már egyre fenyegetőbb magatartást tanúsított, úgyhogy gróf Xi unyady Ferenc a,csendőrök védelme mellett távozott .,miközben a' tömegből ilyen kiáltások kisérték: * ->zógyel;ie magát\ Károlyi Mihály! Nem méltó a Hunyady-névre! Hunyady Ferenc gróf a csendőrőrsre ment, ahq orvosi segélyben részesült. Pár pillanat' nmulva megjelent az uton Turchányi Egon országgyűlési képviselő is, aídvel szemben a törne-, amikor meglátta.ilözintén fenyegető magatartást tanúsított. ' - Hock János! kiáltások özöne fordult Turchányi Egon, falé, • aki látva a töneg fenyegető magatartását, visszafordult ? s eltávozó-1* '•^z incidens csak pár percre szakította meg a népgyűlés lefolyását* Purgly Emiléiöldmivelósügyi miniszter folytatva beszédét egymás megbecsülésére és az összefogásra hivta fel 'hallgatóságát, majd Gömbös Gyula honvédelmi miniszter mondott beszédet. - Valahányszor az ellenzék - mondotta többek között - sikertelen választásra tekint vissza, mindig . az 't hangoztatja, hogy a kormány terrort fejt ki jelöltje érdekében. Halas vagyok a^sorsnak, hogy szemtanuja lehettem az ellenkezőnek. A kormány jelöltjének parija a leg- • nagyobb nyugalommal vonult fel ide, hogy meghallgassa a jelöltet, s az ellenzék egyik tagja provokatív lépett rel,'-'hogy kontrakerirozza azt a hatást, amelyet Purgly Emil beszéde .keltett, A z az ellenzéki politika, amely ilyen terrorisztikus fellépéssel igyekszik a népre hatni, gyenge lábon állhat. Voltam én is_ ellenzéken, de sohasem forcultam ilyen eszközökhöz. En; igyekezt ej-3\mégg^ni\mindenkiC igazamról. /Folytatása következik./