Napi Hírek, 1932. július/2

1932-07-27 [0279]

§ & z e g e d,július 27. A szegedi városi színház igazgatóval­sá»a ügyében ma reggel dr. Pap Róbert, a^szegedi ügyvédi kamara alelnöke, törvényhatósági bizo t^ogi tag. felebbezést adott be a szinügyi bizott­ság, illetve a polgármester határozata ellen. Dr. Pap azzal indokolja feleb­bezését, hogy a polgármesternek nem volt joga^csak a szinügyi bizottság véleménye alapján dönteni az igazgató személyére vonatkozólag, mert Szeged város törvényhatósági közgyűlése Görög Sándor szerződésének három­évi meghosszabbítására hatalmazta fel. Minthogy a szerződést b. felebbezés szerint a polgármester nem hosszabbította meg t a meghatalmazás visszaszállt a közgyűlésre. Görög Sándor színigazgató is ujabb felebbezést adott be, amelyben hangsúlyozza, hogy a város dr. Szedő Miklóst olyankor hivta meg a színház vez tésóre, amikor a szerződéses állapot Görög és a város közbtt fennálló üt. /MTI./ 5 M i s k o 1 c,július^. A belügyminiszte. rendeletére • ..mű isifret'S - dr. Mikszáth Kálmán főispán elnöklete alatt ötös-, bizottság vizsgálta felül a városi kezelésben lévő Apolló mozgószinház ügyvitelét az elmúlt évekre visszamenőleg. A bizottság Peiker Béla városi foszámvevőnek, mint az Apolló mozgó könyvelőjének^ működésével kapcsolat­ban szabálytalanságokat es összeférhetetlenséget állapitot t.meg, a.a^fő­ispán ennek folytán Peiker Bélát, felfüggeszt ette főszamvevői állásától. Ez üggyel kapcsolatban most dr. ^odobay ^ándor polgármester a közgyűlés-, hez,intézett beadványában az npolló mozgó r.t. házikezelóse teljes tisztá­zásának előmozdítása végett fegyelmi eljárás megindítását kérte maga ollón. Példaját követtek dr. Silbiger Bertalanét.főügyész és ^Plank Miklós dr. főjegyző is. E-fegyelmi ügyeket a ma délutáni kisgyűlés és a holnapi közgyűlés tárgyalja. /MTI./ §Postszonterzsébut, július 27. A pestszenterzsébeti pékek küldöttséggel járultak Chikrn Béla cr. polgármester elé és elő­adták, hogy a fővárosi és környékbeli pékek elár sztják Pestszontorzsá­botot péksüteménnyel ós kenyérrel és nagy károkat okoznék a helybeli iparosoknak* Ezen £\ módon körülbelül 1 millió pengőt viszn ek cl/a pes ti ós környékbeli p4kQk Pestszonterzsébotről. A polgármester / évenként/ átvette az emlékiratot, amelybe a pestszontorzsébeti pókok panaszaikat foglalták és mogigjrto támog tás t. /MTI/ § ÜT j p o s t , július 27. Újpesten eredményes harc folyik r tü­dőv-sz iüküzwos-iro. A tüdőgondozón .dvül Újpesten működik -z ország ~lső munki:szynato riumn ahol az ápoltak könny- munkát végeznek. Öt év alatt Újpesten mintegy 50 százalékkal ese r .t vissza a tuberkulózisban elhaltak száma. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom