Napi Hírek, 1932. július/1

1932-07-08 [0278]

::§ L,a u s a n a e,július 8.A lausannei értekeÍ3t teljes ülése ma este 9 érakor kezdődött a Beaurivage szálld nagytermé­ben, MacDonald elnöklete alatt. f MacDonald rövid beszédben üdvözöl^te a megjelenteket: a de­legátusok elnézését kérte, hogy az okmányok szétküldése körül bizonyos késés merült fel, mely azonban elkerülhetetlen volt az események torlédázá­ban.^Az értekezlet befejezése sürgős volt, annál is inkáb'j. mert a jelenlé­vő államférfiakra további súlyos feladatok varnak.Technikai nehézségek is merültek fel a jegyzőkönyvek befejezése körül. Termesze tes, hogy egyes országok delegátusai eddig csak hiányos betekintett nyerhettek az okmá­nyokba és ezért MacDonald ajt a kardost terjesztette a jeleavoltak elé, kivánják-e az értekezletnek szombat délelőtt 9 érára vald elnapolá* sat, avagy megelégszenek-e azzal, ha az ülést este 10 éráig megszi kit ják. Az alternatívát szavazat alá bocsátotta, amelynek értelmében a jelenvoltak többsége az ülés megszakítása mellett foglalt álléá* Maodonald elnök ennek megfelelően az ülést este 9­éra 20 perckor félbeszakitotta és 10 érakor ismét megnyitotta. MacDonald megnyit ójb eszed ében szerencsét kívánt a jelenvol­taknak az elért eredményekhez és kö:&te, hogy az egyezményszövegeket eg­yúttal csupán a meghivdhatalmák képviselői irják alá, minthogy a meg­hívott hatalmak képviselőinak meg nem állhatott elég idő rendelkezésük­re, hogy az összes eknánypk szövegét tanulmányozhassák. MacDonald ezután rövidsn ismertette az egyezmény egvesfpont­jainak tartalmat. ( f J ÖJ ' r • Az első rész a Németországgal kötött egyezményt tartalmazza. Ünnek ismertetése után MacDonald falszólitotta a aeleg.tusokat, hogy te­gyék meg esetleges eszr evét ele ikeW* francia ábécé szerint elsőnek Há­mé torszag nevében Papén birodalmi kancellár ' közölte, hogy az J elsősorban ismertetett egyezményhez Németország nem fUz észrevételeket, MacDonald humorosan megjegyezte, hogy ez/jé példa a mesnivohatalmák számá­ra. Á­. A sorrendben felszólított dle gátuá^gyikének sem volt egyéb­kent eszr vétele, de mikor a meghívott hatalmak képviselőire került •. sor, ezek kijelentették, hogy ' Von o^,S lvÍ " eg ^J^ájárulnak az egyezményhez, de még tanulmányozniuk kell annak szöveget es ki kell még Kérniök kormányaik megfelelő utasítását annaK aláírása előtt. /Folytatása következi :../ § A szegedi egyetem meteorológiai obszervatóriuma jelenti a Délvidék számára: ' , , Igen meleg idő, változó felhőzettel. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom