Napi Hírek, 1932. június/1

1932-06-15 [0276]

r Berlin, junius 15. A porosz országgyűlés szerdán három plenáris ülést is tartott, A nemzeti szocialista képviselők közül néhányan már pártguk uj egyenruhájában jelentek meg. Néhány kisebb javaslat elintézése után név­szerinti szavazás volt a kommunisták amaz inditványa^*dl ,amelyben a Young-tervezetből és a Dawes-kölesönből eredő fizetések megszűnte tésót, a szűk­ségrendoletek felfüggesztését és a vámok kiküszöbölését követelik. A legutób­bi plenáris ülésen a Ház ez inditvány tárgyalásakor határozatképtelen volt, Minthogy a nemzeti szocialisták üres lapokkal szavaztak, a szavazd frakciók pedig nem voltak teljes számban jolon, a parlament most is határozatképtelen volt, A nyomban ezután egybehivott uj ülésen elvetették a kommunistáknak azt az indítványát^amelyben a Hohenzollernek kiuaasitását követelik az or­szágbél. Az indítvány mellett csak a kommunisták szavaztak, Elfogadta a Ház a kommunistáknak azt az inditványát, hogy sztrájkoknál a rendőrségnek ne le­gyen beavatkozási jogatés a nemzeti szocialisták inditványát,amelyben java­solják, kérjék fel e birodalmi kormányt, hogy hajtsa végre Nemetország kilé­pését a népszövetségből. Ezután a kommunistáknak a Papen-kormány elleni bizalmatlansági'indit­ványa került sorra.A nemzeti szocialisták és a centrum nem szavaz:ott,uar hogy a Ház ismét határozatképtelen volt. A szociáldemokraták igennel, a né­met nemzetiek nemmel szavaztak. Megint uj ülést kellett egybehívni. Szavazásra került a nemzeti azooá­listák indítványa arról, hogy állítsák állami törvényszék elé azokat a porosz ..•minisztereket, akik a szociáldemokraták és az "állampárt részéről korül­tek bo, A szavazás politikai meglepetést is hozott,amennyiben a mostani kor­mánypártokkal /szociáldemokraták,centrum és állampárt/ a kommunisták is az indítvány ellen szavaztak s igy az inditványt elvetették. A nemzeti szociális­ták kórusban kiáltozták: "Ki menti meg a rendszert? A németországi kommunis­ta pár# f Ezután követkozett a nemzeti szocialisták amnesztia-javaslatának második olvasása. Schmitt igazságügy-miniszter aggályait hangoztatta ily széleskörű amnesztia ellen. Mintegy 39,000 elitéit részeáilne amnesztiában, ­köztük 525 olyan személy, akiket gyilkosságért vagy emberölésért Ítéltek el. Ily messzemenő amnesztia ellen az "államtanács amúgy is kifogást emelne és • az országgyűlés nem lenne képes összehozni a szükséges kétharmad-többséget. Este 7 óra után a további tárgyalást hétfőre napolták el./MTl/ m* m mm, A § P á r i s, junius 15. /Magyar Távirati Iroda/ Durand kereskedelem­ügyi miniszter kereskedelmi szakértőbizottság élén ma délután Lausanneba utazót t./tol/ —. — A § L a u s a n n e. junius 15. /Havas/ A meghívó hatalmak megbízottai mai megbeszélésüket az érflekezlet megszervezésének szentelték, A holnapi megnyitó ülésen, amely nyilvános lesz, Motta svájci szö­vetségi elnök üdvözli a külföldi vendégeket. Az üdvözlésre MacDonald válaszol Az értekezlet elnökévé előreláthatólag az angol miniszterelnököt fogiák vá­lasztani: főtitkár Henkih losz. A napirendet a meghívó hatalmak kiküldötteiből álló bizottság csü­törtök délután dolgozza ki. Pénteken lesz a második nyilvános ülés.^vlTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom