Napi Hírek, 1932. június/1
1932-06-15 [0276]
Bocs. junius 15. /Magyar Távirati Iroda/ A Matuska elleni per-* ben az ügyészségi vádirat ezeket mondja: A Décsi államügyészség Matuska Szilveszter, 1892 január 24-én a jugoszláviai ösantavér községben született, budapesti illetőségű, római katholikus, nős kereskedő ellen vádat emel a büntetőtörvénykönyv ' C W szarint minősülő, köz ellen irányuló erőszakos cselekmény büntette miatt, amelyet különösen veszélyes körülmények között) •. ^cselekedetekkel követett el, Az indokolás ezeket mondja: 1931. január elsején Kraus József, az Osztrák Szövetségi Vasutak pályaőre a reggeli órákban, amikor a nyugati vasútvonalon Neulengbachból jövet Oberndörfbr ment, észrevette, hogy a 33.01 kilométerkőnél két vesuti sinből készült összekötő-heveder a pályotosten fekszik. Ezeket a sinekről csavarták le, a csavarokat és az anyacsavarokai azonban az első szemlélődéskor nem lehetett megtalálni. A pályaőr megtekintette ezen a helyen a talpf-.csavarok-1 is. hogy meggyőződjek, vájjon nem csavarták ki ezeket is, ez azonban nem történt meg. Mialatt a vizsgálódással foglalatoskodott, Bécs irányából egy helyivonat közeledett, amely ezen a helyen baleset nélkül haladt át. A vonat Krrus intésére lassan hal dt ugyan, de félreértés következtében ismét azonnal nekilendült. Kraus elment a $00 méter távolságra levő 49.számú őrházhoz, több csavart hozott magával és a moglazitott neveuerekot ismét DE gerősitotte. A tett helyén nem vett észre, semmi mást, mint néhány lábnyomot a közolben levő hófolton. -7 a^.écA A csendőrség vizsgálato't inditott és e pályáeston, mintegy 20 méternyire a tett helyétől, Anzbach irányában, 20 centiméter hosszú és két és fél centiméter! ''• .. vasvésőt talált.a töltés alján levő réten pedig egy 80 centiméter hosszú és négy és fél centiméter átmérőjű vízvezetéki csövet, továbbá egy uj, mep-görbitctt csavarkulcsot, egy csavarhúzót és négy csavart talált. Az anyacssvarok a csavarokhoz voltrk orősitve. * Az egész ^tényállásból kétségtelen volt, hogy bűnös merényletről volt^szó.^ A nyomozás azonban eleintejceljesen eredmsenytelén maradt ós a nyilvánosság nem is tudott a merényletről: azonban 1931 január 30-án pontosan ugyanazon a helyen merényletet követtek el az éjjel 11 órakor Bécsből elindul;, bécspassaui D-vonat ellen, amely alkalommal a lokomotiv kisiklott és a vonatot ki kellett vonni a forgalomból. Több postai alkalmazott,^ aki a postakocsiban tartózkodott, könnyű sérüléseket szenvedett. A felépítmény ós a lokomotiv megrongálódása következtlben mintegy 3500 Schilling kár támadt, A neulengbachi csendőrőrs ujabb nyomozásakideritette,hogy ismét bűnös merénylet t'rtént, mert ismeretlen tettesek mintegy 170 centiméter hosszu^vastrayerzet foktettek^keresztbe a síneken és három p^rhr.zamos csavarral erősítettek oda. Szerencsére a . gyorsvonat mozdonyának csak . . futókerekei^sildottak ki és a mozdonyvezető körülbelül 600 méternyire a merénylet ^heljtótőí7t v .állítani z vonatot, ugy hogy a mozdony aránylag csak kevéssé rongálódott meg. A felépítményben azonban jelentékeny kár esett. ^ -TVC*^ t**XMxs A nyomok alapján meg lehetett állapítani, hogy a vastraverzet a mintegy hatszáz lépésnyi távolságban levő bócs-' , 'nenlengbachi országútról egy dűlőúton vonszoltak e. sínpárra, .Az országúton vilá? osan meg lehetett állapítani, hogy ott automobil járt. A sínekhez erősiett csavardarabok^teljesen pozdorjává törtek. A tett színhelyének közelében találtak továbbá talpfa-csavarokhoz való -csavarhuzókat, egy francia kulcsot, egy kötelet ós egy kis köményes cipót. A merénylet helyét ugy válassz tották meg, hogy • a vonat kisiklása oseten lezuhant volna a mintegy nyolo méter magas töltésről. ^Sikerült megállapítani, hogy Kinzer Bálint^toherautomobil-tulajdonost január 30-án szokott állomáshelyén, a nyugati pályaudvar érkezési oldalán^egy cmb-.r felfogadta, hogy Neulengbachba vigye. Még ugvane nap késő délutánján el is vitt teherautomobilon egy vastraverzet Neulengbachba. Az ianeretlen a vastraverzet Adler ócsakavaskereskedőnól vette a Mariahilferstrassen» /folytatása következik/ ORSZÁGOS LEVÉLTE k székein