Napi Hírek, 1932. június/1

1932-06-11 [0276]

A pénzügyi és költségvetési reformjavaslatokról szélé párisi hi^ folytatása/ Gormain-Martin a parismont folyóséin tegnap megerősítette, hony nincs semmi ellentét közte és kormány között es nogy sem 5, sem 5 költ­ségvetési miniszter nem gondol lemondásra. Megkérdeztek, hogy igaz-e ?z. hogy a javaslatokat két részre bontották és az egyik részt ebben az ülés­szakban, a másik részt pedig az ősszel tárgyalják. A pénzügyminiszter csu­pán annyit mondott, hogy véleménye szerint azokat a rendszabályokat, ame­lyeket javaslatba óhajt hozni, legkésőbb július végéig feltétlenül meg kell szavazni és életbe kell léptetsüii. A Populaire hasábjain Blum hangoztatja, hogy a pénzügyi és a költ­ségvetési helyzet nehézségei nem annyira a kiadások túlméretezésében rej­lenek, mint inkább a bevételek csökkenésében. Éppen ezért igen veszélyes minden olyan rendszabály , amely a fogyasztás színvonalát lejjebb nyomja, mert ez méginkább apasztaná az állami''bevételeket. l-l § P r ága , junius 11. /Tagy r Távirati Iroda/ ifráffaB^.jrir. ruszinszk^i egyetemi hallgatók tegnap értekezletet tartottak, amelyen egyértelműen követeted Ruszinszké autonómiáját és Ruszinszké áldáatlan állapotaiért a mai rezsimet tették felelőssé. Az értekezlet befejeztével a gyűlés résztvevői, mint az Express iria.v, Benes külügyminiszter prágai villalakása elé vonultak, hangosan éltettek Ruszinszkó"autonómiáját és elénekelték a Kárpát-orosz himnuszt, tüntetésül Benes ruszinszkói politi­kája ellen. A rendőrség 25 személyt elí.t • rt. ujlltott. /L/ § L ondón, junius 11. /Magyar Távirati Iroda./ A király tegnap este hosszas magánkihallgatáson rogadta MacDonald miniszterelnököt. Mi Ml t l\l § L 0 n d 0 n , junius 11. /Magyar Távirati Iroda./ A News Chro­mcle szerint De Valera Londonban azt áz eszmét vetette fel, hogy az Ir-szabadállam teljesen szabad köztársaság legyen, de az angol birodalom­mal való kapcsolat fentartásával. Az angol kormány a kereskedelmi szerző­déseket teljesen azonos alapon kötné meg az ir kormánnyal, mint bármely mas független, idegen állommal. mm * Mi • /L/ § L 0 n d 0 n , junius 11. /Magyar Távirati Iroda./ A Lindborgh­fiucska tragédiájának ujabb szenzációja Lindberghné szüleinek, a Morrow családnak, engolwoodi kastélyában játszódott le, .ahol a család 23 éves angol szobaleánya, Violetta Sharp, megmérgezte magát és rövid kínlódás utan kiszenvedett. A rendőrség a leányt nemrég hosszasan faggatta és ki­tudódott,^ hogy a leány a Lindbergh-fiucska elrablásának éjszakáján autó­kirandulast fett két ismeretlen fiatalemberrel, akiknek a nevét makacsul titkolta. A leány nagyon izgatottan viselkedett, zavaros, ellenmondó válaszokat adott, végül pedig - rosszullétre hivatkozva - a kihallgatás félbeszakítását kérte. Schwarzkopf ezredes, a newyersey-i rendőrség főnöke, kijelen­tette, hogy a leány régóta gyanús volt előtte. Megállapították ugyanis, hogyha leány előre tudott a Lindbergh család utiterve felől és március elsején, az elrablás napján, délután telefonon felhívta az egyik ifjút, akivel az éjszakát töltötte és akinek a személyazonosságát a rendőrségnek sikerült kinyomoznia. Ez az ifjú nyomtalanul eltűnt. Megállapította a rendőrség azt is, hogy négy nappal azután, hogy Condone tanár Lindbergh megbízásából ^at adta az ötvenezer dollár váltságdíjat az ismeretlen rab­lóknak, a leány nővére hazautazott Angliába. -'. -

Next

/
Oldalképek
Tartalom