Napi Hírek, 1932. április/2

1932-04-27 [0273]

r Berlin, április 27^ A poroszországi oenrrnm-párt elnöksége hir szerint jövő szombaton és vasárnapon ülést .tart, amelyen laas prelátus, a oentrum birodalmi vezetője is résztvesz, /MTI/ I I' II M r «| e r 1 i n, április 27, A G ermania április 28-iki, holnapi számában közlrvkiadó . * f nyilatkozatát, amely a többi közöttfigy szól: Az egyik berlini demokrata lap tegnap közleményt hozott :amely a Germánía fő­szerkesztőségében küszöbön álló változással foglalkozik. Ebből a lap a követ­keztetések egész,sorát vonta le,amelyek alaptalanok és a valóságnak nem megfelí lők. E célzatos jelentéssel szemben suly^ helyezünk annak megállapítás ára, " hogy-a Gormania irányítása, amióta mostani tulajdonosainak közében van, válto­zatlanul az alapitókrégi hagyományainak megfelelően történt. Ezen természete­sen a jövőben sem ősik semmiféle változás, Németország mostani szellemi hely­zete* inkább; mint bármikor, az összes pozitív keresztény erők egybefpgását ós " latbavetósét követeli. Ennek ogyik rósze a,sajnos, politikailag sokfelé törede­zett nemet katolicizmus egybe fogásának nagy célja, s a G-ermania a jövőben még fokozottabb erővel szenteli magot e feladatnak. /MTI/ r _ § G e n f, április 27. Brüning birodalmi kancellár ma este fogadta Paul Boncour szenátort, francia delegátust, aki bejelentette látogatását a ­kancellárnál, hogy közölje vele, hogy Tardieu miniszterelnök könnyebb torfcé­szotü betegség miatt ezen a héten nem jöhot Genfbe, A birodalmi kancellár a mostani tervek szorint valószínűleg csütörtökön/ * Genfből és visszatér Berlinbe, /tol/ C&xik.+t —.— § S z o g e d,április 27, Kucsvra József kömpöci gazdálkodó hónapok óta különvaltan ált foloségétől. Tegnap ismét ' . felkereste az asszonyt és kérlelte, hogy térjen hozzá vissza. Midőn elutasító választ kapott revolverével roUőtt az asszonyra, A lövés nem talált, mire a revolverrel agy­ba—főbe verte az asszonyt; Xucsarát a osendőrsóg elfogta és a kalocsai Ugyesa*­ség fogházába szállított a./MTI/ — S A szegedi m.kir.állani főgimnázium 1922-ben végzett növendékei 10 éves találkozőjuk előkészítése céljából közöljék címüket Molnár Józseffel Szeged Deák *ereno-utca 2,11.emelet 9. § A szegedi egyetem motoorológiai obszervatóriuma jelenti a délvidék számára: Egyelőre még száraz, túlnyomóan dorült időjárás, gyönge déli légáram-* lássál, /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom