Napi Hírek, 1932. március/2

1932-03-31 [0271]

Is* 2 A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház állandó összeférhet^enségi bizottsága Putnoky Móric elnöklésével csütörtökön délelőtt üTest tartott, amelyen . F. S^abó Géza előadásában a Hegymegi Kiss Pál országfevülési képviselő által Rubinek István országgyűlési képviselő ellen bejelentett összeférhetftenségi ügyet tárgyalta. A bizottság hosszas tárgyalás után ugy határozott, hogy a be­jelentett ügyben az eljárást megszünteti. Megáll api td£t a a bizottság, nogy a bejelentésben kifogásolt eliárás a megelőző országgyűlés ideje ala^t történt, már pedig a megszűnt képviselői megbízatás idején véghezvitt ,cselekményért a következő ciklusban a képviselő összeférhetet­lenségi eljárás alá nem vonható, annál kevéshp, mert ez üagyon könnyen zaklatásokra vezethetne. Ennélfogva az eljárás már ezen az alapon is megszüntethető lettjvolna. De a bizottság érdemben is foglalkozott a. tényállással s ennek során megállapította, hogy az 1901.avi XXIV. trc. 13. §-ánfe a, pontjára alapított bejelentés téves, mert ez az ügy a hivatkozott pontban körűi­irt címek, kitüntetések és rendjelek adományozására irányuló közben­járással még csak távolról sem hozható kapcsolatba; de megállapította fzt is. hogy az ugyanezen szakasz d. pontjára történt hivatkozás sam helytálló. A hivatkozott törvényhely ugyanis azt mondja ki á hogy orsz^gyülési képviselő a kormánynál közben nem járhat oly ügyekben, amelyek jövedelmező jogok adományozására vagy átruházására vonatkoz­nak. Már pedig a jelen esetben a kormánynál közbenjárás egyáltalán nem történt, - de nem történt jövedelmező jogok adományozását vagy átruházását célzó eljárás sem-^hanem történt, mint az a Pénzintézeti Központ akkori elnökének az tatokhoz csatolt Írásbeli nyilatkozatából, illetőleg a kihallgatott dr. Vajda Ákos pénzintézeti központi jogügyi igazgató tanúvallomásából is kitűnik^ a Magyar Bankegyesulet R.T. es egyes sorsjegyügynökségek között korábban létrejött sorsjegyvásárldsi jogügylet megvédésére^ illetőleg az ebből folyó kártérítés alapjául szolgáló magánjogi i^ény érvényesítésére vonackozö ügyvédi ténykedés, íUnely, ha az ügyfelek között lefolytatott bevezető tárgyalások során egyez­séggel nem fejeződött volna be, közvetlenül bíróságok előtti eljárást vont volna mag-, után, mint ahogy az a tanúvallomásból kitetszőleg tel­jesen analóg esetből kifolyólag jelenleg is folyamatban van. Igy tehát meg kellett állapítani, ho.^j a jelen esetben nem az 1901- évi XII?. trc. 13. §-ábsn körvonalazott közben árasról van szo, ha­nem ügyvédi jogsegélynyujtásrol, már pedig a most idézett törvény-14. §-8 szerint országgyűlési képviselő, ha egyszersmind ügyvéd, jogosítva van olyan ügyekben, amelyek sem az o. ( sem 8 13. §- ok rendelkezései alá nem esnek, ügyfeleit a kormánynál is az ügyvédi rendtartás értelmében képviselni. De ha a bejelentett tevékenység közbenjárásnak volna is minő­síthető, akkor is csak az 190L évi XXIV. trc. 13. §-ában körülírt tiltott cselekményt képezne, amely azonban a házszabályok o2. §-a szerint nem tar­tozik azok köze az ügyek közé, amelyekben skár az állandó öc- széf írhetjlen­ségi bizottság akár az ítélő biróság bíráskodhatnék. Ezért az eljárás az^előbb már felhozott indok mellett ezen az alapon is megszüntetendő — —. —•

Next

/
Oldalképek
Tartalom