Napi Hírek, 1932. március/2
1932-03-19 [0271]
T § P a r 1 s, március 19. A Petit P-risien berlini tudósitjja hivatalos német statisztikai adatokra hivatkozva megállapítja, hogy Németország aránylag igen kevese^ exportál a dunai államokh 0 . 1930-b^n áAusztri-, Magyarország, Jugoszlávia, Románia és Bulgária mindössze 3,6. 1931-ben pedig 6 százalék erejéig részesedtek Németország kivitelében. Ami a behozatalt illeti, 1931-ben Ausztria mindössze" 1„77 3 Magyarország 0*82, Jugoszlávia 0.6, Románia 1,50, Bulgári- pedig 0,72 százalékkal szerepelt Németország" - behozat "lábán* Ezek a statisztikai adatok arra vallanak, - fiizi hozzá a tudósító - hogy Németország jelenlegi magatartását a dunai probléma tekintetében nem''annyira- -^rzd"sági mint inkább politik-i szempontok irányitják./MTl/ T §• P á r i s, március 19. Az Excolsior értesülése szerint -\ p risi színházak elhatározták, hogy tiltakozásul " súlyos állami és községi megterhelések ellen rövidesen valame nnyien bezárják kapuikat /GV {Bukarest , március 19. /Magyar Távirati Iroda./ A Tighinaban bebörtönözött kommunista foglyok tegnapi zendülésáről a részletek ma érkeztek Bukarestbe. Eszerint a íWlyok felszedték a zárka padlóit, betörték az ablakokat és téglákat feszitettek ki a falból, amelyekkel megtámadták.az őröket.úgyhogy ezek kénytelenek voltak megfélemlítő sortüzet leadni. Két fognazor súlyosan megsebesült. A zendülés vezetőit külön zárkákba zárták és az őrséget az egész fogház körül megkettőzték. -:/&/ §Bukarest , március 19. /Magyar Távirati Iroda,,/ Goszthonyi Alice, magyar r szobraszno < elkészítette Minálv trónörökös igen jól sikerült mellszobrát. • fi . király, . a legnagyobb elismerését feiezte ki á magyar szobrászmüvésznőnek" § A Vakok József Nádor Kir.Orsz.Intézetében a tanév végével^kilépés folytán több hely üresedik meg s ezek betöltésére az igazgatóság pályázatot! hirdet. Felvesznek vallásra, nemzetiségre és nemre való /tekintet nélkül olyan négy évet betöltött világtalan gyermekeket, akik a vakságon kívül semmi egyéb olyan testi vagy,szellemi fogyatkozásban nem szenvednek,, amely meghiúsíthatná eredményes nevelésülcet és oktatásukat. Felveszik továbbá azokat a gyermekeket, akik iskolai oktatás folyamán vesztették el látókégessegüket vagy világtalanságuk ellenére is nyilvános iskolában, esetleg magánúton végzik tanulmányaikat: az ilyenek tizennégyévés korukig vehetőkkel. Az oktatás az óvóban eltöltött ido leszámításával nyolc éven,át történik s ez,idő,alatt a tanulókata szükséges polgári ismeretek elsajátításán kivül az egyéniségüknek megfelelő pályára/zeneiipari/ képzik,ki. A kérvényeket, amelyeknekjciállitasara szükséges nyomtatványokat az intézet igazgatósága díjtalanul küld, a^vallas- es közoktatásügyi minisztériumhoz intézve máius 15,-éig kell az intézet igazgatóságán ál/Budapest ,VlI,,Ajtósi Dürer-sor 39,/ benyújtani, /Pro d o m o.A vakok érdekében kéri,az intézet igazgatósága a pályázati hirdetés szives ismertetését,/