Napi Hírek, 1932. március/1

1932-03-01 [0270]

A törvényjavaslat egyes rendelkezései a következők: ,A&;egy étlen szakaszból álló első,fejezet kimondja azt, hogy az országgyűlés tagjait hivatásuk betöltésében,kizárólag az egyetemen nemzeti érdek vezetheti, s ennélfogva az országgyűlési tagsággal nem egye;­tethe,tő össz.e olyan helyzet vagy nagatart,as, amely a törvényhozás, tagját akadályozhat ja,abban, hogy a törvényhozói munkát a nemzet erdeke­­ben,lelkiismer tesen ós Önzetlenül lássa el., A törvény ja vaslap ekent,meg­határozza azt az alapelvet,, amely az összeférhetetlenség szabályozásinál es az egyes esetek elbírálásánál irányadóul szolgál. Csupán ennek a ren-" delkezésnek alapján összeférhetetlenséget megállapítani nem lesz lehetsé­ges, de minden eseteben meglesz az az egyetemes elvi szempont, amelynek alapján az összeférhetetlenségi eseteket? el kell bírálni. Az ezután következő fejezetekben a törvényjavaslat egymásután tárgyalja a közszolgálati összeférhetetlenséget más ,foglalkozásokraL, az érdekeltségi, a közbenjár isi összeférhetetlenségét, majd pedig az összeférhetetlenség egyéb eseteit, A most emiitett szabályozás kerotébcn,a második szakasz azzal az általnos elvvel szemben^ hogy ?. közszolgálat£z arszaggyülcsi tag­ság elnyerésének nem akadálya, mindenekelőtt megállapítja "z országgyűlési tags/ág elnyerésének,tilalmát a honvédség és fegyveres őrtestületek /qsend­őrseg, államrendőrség, folyamőrség és vaiiiőrség/f tagjainak,orszaggyülori képviselővé, egyes tisztviselőknek pedig felsőházi taggá választása te­kintetében., Az utóbb említettek a f "ispánba főpolgármester, kormánybiz­tos, továbbá a törvényhatóság területén működő törvény h-t ós ági:., köz­ségi és egyes áll mi tisztviselők. Az ezután következő rendelkezés, szerint a rontos^bD közigazgatási tisztviselőket és az itolőbirákat működésük területén csak abban az esetben lehet országgyűlési képviselőre megválasztó ni, ha a váL-sztókorül et területén működésük a válsztss napja előtt lcg­alább három hónappal niegszünt. A felsőház t-gj-i, ha külön törvény máskép nem rendelkezik, a törvényjavaslat ha.rma.dik szakasza szer int a tagságuk elnyerésekor be­töltött közszolgálati , állásukkal járó szolgálatot tov^bra is ellát­hat ják„ Az országgyűlési képvis,clok tekintetében S! törvényjavaslat ezt - a fennálló, törvény rendelkezésének meglel olőem - csak a miniszterek­nél és a minis zt ér iumo,k egyregy ,államtitkáránál, a ,Budspesten működő egye,temek tanárainál ós az országos Magyar G-yüj temóny egy etemhez tartozó intézetek első tisztviselőinél engedi meg, , , , A negyedik oaragre^fus szerint az országgyűlés/ tagjai ellen közszolgálati minőségéből folyóan fegyelmi eliárást indítani, vagy folytatni csak a nentelmi jog felfüggesztése esetében lehet, Az,ötödik paragrafus megtiltja, hogy országgyűlési képviselőt közszolgálati,állásra képviselői megbízásának tartama alatt es e meg­bízás megszűnésétől számított egy éven belül kinevezni kehessen,,ha csak" a képviselő nem volt közvetlenül,megválasztása előtt is közszolgálati al­kalmazotti A bíráknál, ügyészeknél ,es ,a-fontosabb közigazgatási tisztvi­selőknél}! tilalom nem,egy, han^m két óv. Ki lehet nevezni az országgyűlési képviselőt a legfőbb állami szamszék elnökóvó, külképviseleti liatoság ve­zetőjévé t főispánnak,""kormánybiztosnak,, miniszternek, államtitkárnak, budapesti egyetemi talárnak, a G'^jt emóny egy etemhez íartozó intézet,első tisztviselődének és minden oly hivatalra"vagy állá, ra, amely felsőházi tagsággal jar, A hetedik szakasz szerint az országgyűlési képviselő nem^ kaphat a.z államfőtől, vagy az állam} hatóságoktol sem köztisztviselői kinevezést, vagy megbízást sem, kivéve a,nemzetközi bíráskodást, vagy más nemzetközi tárgyalásokban való részvételt^os azt az esetéét, ha a meg­bízáshoz, '.. •. ,'az országgyűlés illető háza/előzetesen hozzájárul. . ' ?oly tatása követlb zik.'

Next

/
Oldalképek
Tartalom