Napi Hírek, 1932. március/1
1932-03-14 [0270]
R Ti x. * i 0 P," ó v á r,március 14* Szontistván kézség lakossága b^nsoség^ ünneplésben részesítette Turabász József római katholikus kantort es feleségét házasságuk huszonötévos jubileuma alkalmai ól. i^ozseg vezetői, majd az iskolák tantestülete köszöntötték a jubilánst, vegul az általa alapított, dalárda .adott szerenádot. Ugyanakkor adták át a dalárda szép emléktárgy át./MTI./ A i i ,J ö ,? ffl b óvá r,március 14. Vasárnapra egész tavaszias /'MTI / G ze Snnck következtében rohamosan megindult az olvadás. § Íz egyik hétfői lap ma reggeli számában az a hir elent meg, hogy a Hunnia filmgyáron kivül egy másik magyar hangos filmgyár is alakul Kozma Miklós miniszteri tanácsos, illetőleg a Magyar Film Iroda áa~ pitásában. A lap szerint állítólag azzal a tervvel foglalkoznak, hogy feltámasztják a regi Star filmgyárat. A lap azt is tudni véli, hogy Kozma Miklós ebben az ügyben tárgyalásokat folytat az Altalános Takarékkal, illetőleg az Ingatlan Bankkal. 9 Kozma Miklós miniszteri tanácsos, a Magyar Távirati írod2 elnökigazgatója, kijelenti, hogy az emiitett hir elejétől végig valótlan. Semmifele tárgyalást nem folytat akár a Star, akár valamely más filmgyár üzembehelyezés ár Öl. sem az Altalános Takarékkal, sem & Ingatlan Bankkal, Sem Kozma Miklós, sem a Magyar Film Iroda nem foglalkozik filmgyaralapitási tervekkel./tol/ /L/ , § L 0 n d 0 n,március 14. /Magyar Távirati Iroda. / Az iij imandzsuráeiállam megalakulásait katonai zendülések és a banditák garázdálkodása követte az ^ország egész területén . Mandzsuiiban fellázadt JIÍ\.Í a kinai helyőrség. A Reuter-iroda^tokiói levelezőjéének közlése szerint/ megölték a japán csapatok parancsnokát ós kifosztották a varost. /a zendülők / Mukdénben kínai bandák fosztogatnak és gyújtogatnak a külvarosíkben a japán főhadiszállás közelében. A kinai keleti vasutak mentén állomásozó összes kinai helyőrségek fellázadtak, s most Mandzsúriában álévő japán csapatok vonulnak a zendülők leverésére. Erlutun mongóliai megerősített várost ötszáz zendülő foglalta el. Csaj herceg. Középső Mongólia fejedelme, aki az uj államfő beiktatása alkalmából Csang-Csunban tartózkodott,- a zendülés hírére hazasietett. Tau-Nantól nyugatra még két más város kinai helyőrsége is fellázadt . hj § L 0 n d 0 n,március 14. /Magyar Távirati Iroda.'/ Csiang-Kaj-Sek kijelentette a Reuter-iroda nankingi levelezőjének, hogy elfogadja a kínai haditanács elnöki állását es vállalja a kinai honvédelemért való teljes felelősséget. Nyomatékosan hangsúlyozta^ hogv Kína a viszály békés elintézését óhajtja, de ha Japán nem szünteti be támadását, a kinaiak hajlandók a végsőkig harcolni. A japán csapatok visszavonásáról'is^c&Ió tokiói hirek - mondotta Csiang-Saj-Sek - nem érdemelnek komoly hitelt és csak a népszövetség vizsgálóbizottságának megérkezésével hozandók összefüggésbe. A japánok tényleg ujabb'hadmüvel-tekre készülnek. Végül cáfolta azt a hírt, mintha'Kina büntetőexpedíciót tervezne Mandzsúria ellen. A mandzsúriai kérdést - fejezte be Csiang-Kaj-Sek - a népszövetségnek kell elintézni.