Napi Hírek, 1932. február/1

1932-02-13 [0268]

/ Apponyi genfi beszéde Jj/> folytatás./ Igaz. hogy hozzáfűzték, hogy a nemzeteknek ez az egyenlősége leszere­lés terén nem a fegyverkezese/.növelésével, hanem a fegyverkezés tetemes csökkentésévelbiztosítandó. Nos, mindez ellen nem teszünk semmiféle ellenvetést- mihelyt a többi nemzet is elfogadja P mi mostani leszere­lési állapotunkat, biztonságunk biztosítva lesz az alapokmány 8. cikke értelmében és mi meg leszünk elégedve. De itt is, ennek az általános vi­tának a folyamán is, ^melyet mind fokozottabb érdeklődéssel és - merem mondani T a magammal hozott aggodalmak igazi megkönnyebbülésével kisértem, - mondom? itt is hallottam ezt a tételt erővel és tekintéllyel megnyilat­kozni; senkisom mondott ennek, ellent és senkisem nyilvánított ellensé­ges érzületet m ezzel a "gondolattal szembeh, --"mely uralkodó gondolata ugy az egyének, mint a v : nemzetek békés együttélésének. - Ma, amikor már egy hete folyik a. vita, a^ijben kiváló állam­férfiak vettek részt - nagy nemzetek vezetői és számra kisebb népek kép­viselői, de r-k ; k ugyanolyan méltóságra tarthatnak igényt ós akiknek a szava éppoly tisztaletet érdemel - örömmel mondhatom^ nogy munkálatunk sikerébe vetett reményem ^ napról-napra mind lobben bővül. Beval­lom, hogy -azok közé tartoztam, íVkik nom tartották alkalmasnak a pillana- ' tot a mostani értekezlet egybehívására. Valljuk be nyíltan, hogy azután a korszak után, amelyben az egyetemes összetartás és*a néoek kibékülés ének érzülete előbbrehaladt, olyan korszak kivetkezett, amely visszaesést jelen­tett s amelyben az ellenségeskedések jobban kiéleződtek és szenvedélyeseb­bek lettek mint előzően. Ez a tapasztalat, amelyet az egász világ levonhat a mostani borzalmas gazdasági . ~ ' válságból, ez a belőle folyó tanítás, hogy mindnyájunk íava és virágzása csupán együttmüküdéssel és összetar­tással biztositható, csupán platónikus szavalatokban tudott érvényesülni, amelyek mind a mai napig nem tudtak együttes akcióra vezetni még gazda­sági téren sem és annál kevésbbó volt befolyásuk a lelkek szükségszerű mnp'nvue r yáfíára. * * • • ."»-..• Ugy véltem tehát, hogy rosszul választották meg a pillanatot 1 egy ilyen kényes problémának r megvitatására mint aminő a fegyverkezések alta­lános csökkentése. Ma azonban ugy látom - és ennek senkisém örvendhet jobban én nálam - hogy csalódtam pesszimista feltevéseimben. Ugy látom hogy a feladat nagysága megszállotta azok lelkét, akik annak óriási felelősseget magukra vállalták./^$ÓJ ->óV, } §London ból jelentik; Dr. i\.J. Bruwer * délafrikai kereskedelmi ós ipari tanács volt elnöke a C n pe Timesbem közölt fel­tünéstkeltő cikkében kijelenti, hogy a Dclafrikai Unió rövidesen kény­telen lesz Anglia példáját követni os az ar nystandardrél letérni. /MTI/ §Londonból jelentik: Londonban az 1931. évben közle­kedési balesetek következtében 1.325 személy vesztette életét és 54.430 sebesült meg. A legtöbb halálesetet / 41o/ a kocsiúton vló gond^tl^n át­kelés okozta. /MTI/ § L o n d ónból jelentik : Sir Herbert S'-mul belügyminisz­ter a 2 rlsoházban előadta, hogy Londonban a legutóbbi negyedévben 32 fegyveres rablást ós 99 r.agyobDszabásu üzleti fosztogatást követtek el. lord Trencharü rendőrfőpar--ncsnokot komolyan aggasztja az élet ós vagyon elleni súlyosabb bűncselekmények rohamos elharapózása. /MTl/

Next

/
Oldalképek
Tartalom