Napi Hírek, 1931. november/2

1931-11-27 [0263]

/r/ § Pa r 1 s november 27. A nemzetközi leszerelési kongresszus mai naggyulesen, amelyet Paris legnagyobb termében, a Trocaderóban ' Herriot elnöklásável tartottak, olyan nagyszámú közönség vett részt hogy a, hatalmas t©rem teljesen megtelt. A megnyitás után ötenegyed órán át a terem hangulata olyan izzó volt, hogy egyetlen szónok sem volt képes szóhoz jutni. Mingyárt, amikor Herriot a gyűlést megnvitotta, a karzatokon viharos ' tünetest rendeztek ellene, Herriot mégis" megpróbálta beszédét elmondani, de szavaiból semmit sem lehetett érteni. A'nyilván előre megszervezett ellentüntetésekre a közönségnek az a része, amely a szónokot hallanal kivánta, szintén zajosan tűrtetett. A tüntetési'kedv egyes páholyokra is átcsapott s több páholyt ki is kellett üríteni ami­nem ment egészen simán. Közben állandóan fütyülés és zajos kiál­tozás töltötte be a termet. Többizben hallani lehetett Hitler nevét is. ­A tüntetők egyresze a Marseillaise-t próbálta elénekelni. Ez alatt állan­dóan működésben voltak a hangos filmfelvevő _gépek fénysziírj51,_Miután a gyules hosszú időn at nem volt ;terelhelöJa programmszerü medefBe'Kegy szakasz páncélsisakos csendőr vbnmirmSe a Trocadero előcsarnokábá./ITl/ — mm 3 é c s,november 27. /Becsi Távirati Iroda./ As Extrablatt közli annak a fogházlelkésznek nyilatkozatait, aki Matuskát kívánságára ^meglátogatta. Arra a kérdésre, vájjon matuska sokat em­iege tt vallásossága komolynak bizonyult-e, a l^tkész azt mondotta, hogy .-atuska vallásos érzéseit es gondolkodását teljesen kommün isi a eszmék hatiák át, ./MTI./ -o- § S^z ó. f i a, november 27. /Bolgár Távirati Iroda^/ Mint minden évben, j az idén is a neuiliyi békeszerződés évfordulója alkalmával Szófia egy'ik színházában 3a délben tiltakozó gyűlést r rendez- " tek. A gyűlés után íóbbszáz diák megkísérelte . hogy az utcán folytas­sák a tüntetést. Miután azonban a rendőrség a tüntetéseket megtiltotta, a tüntetők ós a rendőrök között a város több ^részén összeütközésre került s^r. A rendőrök iközül többen kődobás és botütés következtében, könnyebb természetű sérüléseket szenvedtek. Ilyen összeütközés történt a jugoszláv követség el ott is, amelynek környéket esetleges incidensekre való tekintettél^az e;?ész nap folyamán megerősített rendorőrszemek őriz­ték.A rendőrök tőlük "telhetőleg^minden lehetőt megtettek.- hogy a tünte­tőket meggátolják abban a szándékukban, bpgy a követség közelébe jussa­nak, A rendőrségnek sikerült is a tüntetőket szétoszlatni. Közben azonban valószínűleg ,a . rendőrök felé^dobott kövek a követség egyik ablakat,betörtek. A város egy másik részében, agent provocateu­rok a jugoszláv konzulátus több ablakát betörték. Az incidensek uteín több egyént letartóztattak^és a vizsgálatot megindítottak, A rendőr­kapitány azonnal a jugoszláv követségre sietett, mig^G-irginov belügy-, miniszter felkereste a jugoszláv követet. " /M-éak sajnálkozásának adott kifejezést az incidens Felett./MTI,/ /^

Next

/
Oldalképek
Tartalom