Napi Hírek, 1931. november/1

1931-11-03 [0262]

ti, l§London, november 3./Magyar Távirati Iroda/Évsz áz ad os szertartások kíséretében ma tartotta meg_az uj angol parlament elnökvá­lasztó/ ülését. A Ház szokatlan tépet nyújtott: mindenütt uj arcok voltak M % láthatók. A kormánypártok majdnem az egész termet megtöltöt­ték; a* munkáspártnak még a felajánlott három padsor is sok volt. Viharos derültséget keltett lady Astor, aki a szocialisták felé tett ölelő mozdu- • latában jelezte, hogy az egész ellenzék úgyszólván karjai között férne meg, Baldwint és %cíonala miniszterelnököt az összes kormány^ámogatdppártok felállással és percekig tartó frenetikus üdvözléssel fogadták érkezésükkor„ Speaker hiányában az ülés formaszerü megnyitása nélkül gyülekez tek a képviselők az ülésteremben, ahonnan a lordok Házának feketepálcás hirnöke /Black Rod/ a főrendek elé hivta őket. A Lordok Házának korlátai előtt a lordkancellár rövid hivatalos szónoklatban értesítette a képviselő ket,hogy az uralkodó trdnbeszédet szándékozik intézni a parlamenthez s ezért haladéktalanul elnököt kell választaniuk. A képviselők erre vissza tértek az alsóházba s minthogy az elnöki emelvény még üres volt, a Ház jegyzője némán ujjával mutatott sir G-eorge Courtnope konzervatív képviselő­re x aki szólásra jelentkezve az előző parlament speakerét Fitzroy kapitányt ajánlotta elnökké. Courthope képviselő ezután beszédében humorosan kiemel­te az elnök nagyszerű mezőgazdasági tudását ^amelynek alánján - mondotta ­megtartja 'tekintélyét nemcsak a tenyészállatokkal hanem a képviselők­kel szemben is. Thorm veterán szocialista képviselő pártolta a "javaslatot és a képviselők élénk derültsége mellett hangoztatta, hogy négy feleségét nem vezette olyan örömmel az oltár elé^mint ahogy a spea!keik trónjára veze­ti. Mindkét felszólaló a legöregebb képviselőkhöz tartozik, mindketten már 1906»óta tagjai az alsóháznak. A ket képviselő megnyilatkozása után a jegyző ki jelent ette, hogy a Ház közfelkiáltással ujbóM Pitzroy kapitányt választotta elnökévé. A ne g­választott, aki a képviselői padsorokbél kísérte figjrelemmel az elnökvá­lasztó eljárást, felállt, mire két képviselő hozzálepett s kézenfogva gyen­géd erőszakkal a speaker trónjához vonszolták. Évszázados szokás szerint az uj speaker húzódozik a trónralépéstől, jeléül annak,hogy vonakodik elfo~­gadni a választást, „. Ez a Stuart-korabeli állapotok maradványa, amidőn az alkotmányos harcok során az uralkodók gyakran a Towerbe zárattak a speakert akinek állása akkor nem volt nagyon kívánatos. Miután a speaker elfoglalta helyét a trónuson, elébe helyezték hivatalos hatalmának jelké­pet az arany jogart,amelyet a parlament feloszlatása óta a Saint James palotában őriztek. Az uj 3peaker megköszönte a bizalmat és emlékeztette a képviselőket arra,hogy beszédeik rövidrefogásával nagyban ' ' i növelhetik a Ház mun­kaképességet. A kormánypártok nevében MacDonald miniszterelnök üdvözölte Frtzroy kapitányt, az uj elnököt, az ellenzék nevében pedig Lan sbury képviselő emelte ki, hogy az ellenzéki kisebbség megbízható védőt' talált Fítzroy ka­pitány személyében. Ezután a Ház ülését elnapolták. Holnap veszi kezdetét az uj képvi­selők eskütétele és egyszersmind a speakar tudomásul veszi megválasztásá­nak a király részéről történt megerősítését m Ugyanakkor a Lordok Házában a Icrdkancellár és az újonnan kineve­zett főrendek letették az esküt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom