Napi Hírek, 1931. november/1

1931-11-12 [0262]

Ezután gróf Somssich László törvényhatósági bizottsági tag/az Országom Magyar Sazdaségi Egyesület elnöke, üdvözölte a törvén hatóság nevében az uj faisoánt. . (zJ90to«&t***? - Bár mint idegen veszi át Szapáry Lajos gróf; az osi varmegye kormányzatát, de mint egy régi tősgyökeres magyar csal d sarjának műkö­dése elé biaalommal tekintünk. Súlyos időket elünk, de nem szabad, ma­gunkat a kishitüségnek átengedni. Két dolgot kell szemünk előtt tartani, a multat és a jüvőt. A multat azért mert voltunk már a múltban is hason­ló helyzetben es mégis újra ta loraálltunk, a jövőt pedig azért, mert a jobb jövőbe vetett hit ad nekünk reményt. Jól tudjuk, hogy súlyos mepc- " próbaltatások, sőt nélkülözések közepette élünk ás hogy ezek várnak rank. a közel-jövőben is, de akaraterőnkkel dacolni tudunk a világ minden fe­nyegetésével szemben is, ha egységesek tudunk lenni, és maradni. Somoa-y vármegye törvényhatósága mindig példáját adta a veszélyben való sze­foo-ásríak, ami annak a lángoló haaaszeretetnek a folyománya amely varme­gyénk lakosságát mindenkor jellemezte, Egy dolgot kell mindig szemünk előtt tartani, hogy mindenekelőtt magyarok va yunk, Súlyos feladat all Méltósásod élőt ,'ae legyen meggyőződve hogy a törvényhatóság mindent el fog követni, hogy munkáját megkönnyítse. A nagy lelkesedéssel fos-adott beszéd utan a díszközgyűlés véget ért, amely után az. A . uj főispán a te fületek, hatóságok és intézmények küldöttségét fogadta. /IITI/ r §NewYork, november 12. A Carnegie-békealapitváhy, a népszövetségi egyesület és külömböző más béke-egyesületek a fegyver­szünet évfordulója alkalmából mintegy Ötven nagyobb városban tüntetése­ket rendeztek a leszerelés mellett. 1 newyorki tüntető gyűlésen Houghton volt berlini és londoni követ indítványozta, hogy az Egyesült Államok és a többi hatalmak között Franciaországtól függetlenül létesüljön megállapodás a leszerelés kérdésében. Franciaország, mondotta, bizonyára elleneszegül a szárazföldi és tengeri leszerelésnek. A genfi leszerelési értekezlet azonban nem hiúsulhat meg Franciaország ellenkezésén. Butler, a Columbia-egyetem elnöke,kifejtette, hogy nem a fegy­verkezések korlátozása, hanem azok kiküszöbölése a hatalmak feladata Genfben 0 Minthogy a Kellogg-paktum elfogadása által valamennyi nemzet elitéli a háborút^ a fegyverkezések minden jogosultsága megszűnik, /MTI/ r Lübeck, november 12. /Wolff/ Altstaedt dr. védője h?bb indítványt terjeszteti be a bizonyítási eljárás kiegészítésére. A tör­vényszék kihirdette határozatát, mely szerint az eljárást az államügyész indítványa értelmében kiterjesztik. /MTI/ r § s e n.f * november 12. ^Briand mint a népszövetségi tanács J elnöke jegyzéket intézett a kinai és a japán kormányhoz. Az elnök még­egyszer emlékeztet arra, hogy a két fél a tanács tyeott kötelezettséget valialt a bonyodalom további kiélesitésének elkerülésére és ragaszkodik ahhoz, hogy az ellenséges haderők parancsnokai szigorú utasitást kapja­nak mindenféle katonai akció beszüntetésére. Briand egyébként annak a vá­rakozásának ad < kifejezést, hogy a tanácsban résztvevő hatalmaknak,T ' esetleg helyszíni megfigyelőket fognak kiküldeni, hogy az eseményekről­Jmy* ^ F rntos ké P e * alkothassanak, sikerülni fog feladatuk mego ldása. 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom