Napi Hírek, 1931. szeptember/2
1931-09-26 [0259]
§ A Nemzetközi Állandó* Vizügyi Műszaki Bizottság illése. A trianoni békeszerződés Magyarország egységes vízrendszerét darabokra szakgatta: A íiszanak és m 1 lé kf oly óinak,' nemkülönben a Duna mellékfolyóinak hegyvidéki szakaszai., legnagyobb részben az utódállamok birtokába kerültek. Az azelőtt egysé r es vizrednszernek •' ' ' ily elán szétdarabolás ára való tekintettel a trianoni sz rzodés megállapította egy olyaniMagyarország és az utódállamok képviselőiből álló bizottság alakításának szükségét, amelynek feladata az, hógy őrködjék a kárpáti vízmedence úgynevezett vizügyi egysége felett, - vagyis figyelemnél kisérje az egyes „államok erdőségeinek a kezelését, másrészt pedig ellenőrizne az általuk tervezett, illetőleg végrehajtott olyan vizmunkálatokat, amelyek az illető folyó szomszédos állambeli szakaszának a víziárasára érezhető hatást gyakorolhatnak. Ez a Nemzetközi Állandó Vizügyi Műszaki Bizottság minden évben más-más állam területén ülésezik. Ez évi XIV. Ülésszakát Olaszországban, Velencében tartotta szeptember 8.-tól 16.-ig a Nemzetek Szövetsége által kinevezett elnök: Carlo Rossetti olasz meghatalmazott miniszter elnöklete alatt. A bizottság elsősorban is azokat a jelentéseket tárgyalta, le, amelyekben az egyes államok a területükön tervezett, vagy végrehajtott munkálatokról számoltak be - azután az egységes árvizjelző szolgálatra vonatkozó kérdésekben volt eszmecsere és ez^n a téren több ujitas életbeléptetését határozták el, t A tárgyalásoknak további anyagát a Duna és mellékfolyói vizes jégjárása, továbbá az erdőknek a folyók vízjárására gyakorolt hatása tárgyában benyújtott tanulmányok alkották, vógüi részletesen foglalkozott a bizottság a Magyarországtól elszakított területeken levő erdők nyilvántartásának a kérdésével ás a ngyar részről ebben a tárgyban már évekkel ezelőtt előterjesztett javaslatok legnagyobb részét elfogadta. Magyarországot a bizottság tárgyalásain sacnsenlelsi jjietricn Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter képviselte, akinek kíséretében a földmivelésügyi minisztérium vizügyi"ős erdészeti szakértői : dr. Benedek József mérn k, miniszteri osztálytanácsos, és-de Pottere Öeraftű nyugalmazott miniszteri tanácsos is megjelentek. Mint minden évben, a mostani ülésszakon is felhasználtak az alkalmat az egyes államok szakértői arra, hogy a határmenti közös érdekű vízinunkalatokra vonatkozó kérdésekben tárgyalásokat folytassanak egymáseal./tórl/ §Szekszárd, szeptember 26, A városok kiadásainak csök kentésérol szóló kormányrendelet akként intézkedik, hogy az előirt százalékú redukciót hat év alatt kell o városok háztartásában végrehajtani. Szekszárd város képviselőtestülete pénteken tartott közgyűlésén radikálisan oldotta meg ezt a kérd.st és egy év alatt, vagyis a j vő év januárjától kezdve a hat évre előirt"];."' összeggel 83.000 Pengővel csökkenti háztartásában a személyi kiadásokat. /MTI/ "7«up? §Székesf ehérvár, szeptember 26. Székesfehérvár városának többezer hold szántó-földje van, amelyet a város kisgazdáinak adott bérbe 2 méternázsától 4 métermázsa búzáig terjedő évi bérért katasztrális holdanként. A gabonaárak esésére és a rossz termésre való tekintettel dr. Paulovits Béla városi gazdasági tanácsnok javaslatot terjesztett a város közgyűlése ele, hogy a szerződésileg neg^llanitott béreket a bérösszeg arányában 1CV25- százalékkal csökkentsék