Napi Hírek, 1931. szeptember/1

1931-09-02 [0258]

/B/, . §Belgrád, szeptember 2. /Magyar Távirati Iroda/ A regen vart kabinetrekonstrukcionak a jelen formában törtónt végrehajtása itteni politikai körökben által nos meglepetést keltett. Azt várták ugyanis, £ogy« a .rekonstrukció határozott lépést jelent majd az eddigi rendszer,leépi­tese, íl&etoleg az alkotmányos rendszerre való visszatérés felé.. rJtalá-" ban azt remeitek, hogy legalább is olyan személyiségeket vonnak be a kormányt Dam akik - a regi nagy politikai pártok-körében bírt befolyásukkal - jelenté­keny mertkben legkönnyixik az átmenetet. . •*' Azonban a most kinevezett miniszterek közül - a volt radikális . Kojios és a volt demokrata Tiniotijevics kivételével,- egyik sem rendelkezik olyan politikai súllyal.hogy a kabinetbe való kinevezésük a kormány számara lényegesebb erőgyarapodást je­lentene. Az ui miniszterek kinevezése azt mutatja, hogy a kormányban eddig reszt nem vett politikai csoportokat is be kivonták vonni a kormányzás­ba abból,a célból, hogy megnyerjék személyiket a jugoszláv nemzeti párt számára, így például Begovics Hasszán bosnyák muzulmán, akinek valószínűleg az lesz a leiadata, hogy,a jelenlegi rendszerrel szerben passziv magatartást tanúsító " bosnyák muzulmánokat megnyerje. Feltűnőnek tartják, hogy a kimondottan katoli-" kus jellegű szlovén,néppárt egyetlen képviselőie A Sernec Busán, kiesett a kabi­netből es hogy helyet az erősen liberális érzelmű Krámer' volt prágai követ fog­lalta el. Ugyancsak liberális gondolkozásukról nevezetes: az ui miniszterek " közül Eucelj,Ivan es Palaosek Iván. akik Krámerrel együtt a mull politikai har­caiban a legélesebb ellentétben voltak a kormányban képviselt szlovén néppárt­tal „ A szlovén néppárt kibuktatásáért ugy látszik Matica Pál kinevezését szán­ták ellenértéknek, mert ó római'"katolikus pap. ó m a /? szeptember 2. Az Osservatore Rornano hivatalosan ismerteti a Vatikán és az olasz kormány között létrejött "katolikus akció"­egyezményt. A lap a hivatalos szöveghez rövid magyarázatot fuz és nagy meg­elégedéssel állapítja meg az egyezmény létrejöttét. Az egész világ katolikus hivői - írja a lap - örömmel fogadják majd'az egyezményről szóló hirt, amely egyezményt mindkét felet teljesen kielégíti. A lap hozzáfűzi még, hogy a megegyezés lehetővé teszi azt, hogy egyesek a katolikus akció és a fasiszta pártnak egyidőben lehetnek tagjai./MTI/ í: §W ashingt on, szeptember 2. Castle külügymini sz te rhelyet­tesma nyilatkozott a National City Bank javaslatairól a nemzetközi adósságok revíziója kérdésében. Szerinte e javaslatokat nem az Egyesült Államok kormányá­nak szánták. Hozzáfűzte, hogy a javaslatok különben sem sürgetnek azonnali akciót es neml^ánják az'ameri :ai kormánytól hogy egyoldalúan szüntesse meg a világgazdasági yálságoté Kormánykörökben ismét utalnak arra, hogy elsősorban a kongresszus-' nak keli a Hoover-moratoriumtervet magáévá tennie. . • . felválik majd, hogy a tervnek megles z-e a várt eredménye? /MTI/ Jdo^JL^J

Next

/
Oldalképek
Tartalom