Napi Hírek, 1931. augusztus/2

1931-08-20 [0257]

/Tisztavató ünnepély a Ludovikán. I. folytatás./ Ezután előrehozták az Akadémia zászlaját s következett az eskü, amelynek elmondása után az évfolyamelső Watter László bajtársai nevében köszönetet mondott az Akadémia parancsnokának és a tanári kanifk s ünnepé­lyes fogadalmat tett társai neveben is, hogy mindannyian szivük utolsó dob­banásáig, mindent legyőző akarással, magyaros hittel és'mély hazaszeretet­tel dolgoai n k a nemzeti eszméért és a magyar igazságért. Watter László beszéde végén ?z ifji hadnagyoKősi szokás sze­rint kardot rántottak s a kardpeiigék csengése közben a ludovikás jelmon­dat: "A hazáért mindhalálig!" kiáltásával pecsételték meg fogadalmukat* A tiszt avató ünnepélyt a kivonult akadémikus alakulatok disZmenete fejezte "be. Vitéz Kárpáthy Kamilló. a honvédség f őparancsa oka , e zután a megjelent előkelőségekkel együtt megtekintette az Akadémia főépületének el­sőemeleti folyosóján és a díszteremben újonnan átrendezett és kiégés zitett képcsarnokot, valamint az Akadémia múzeumát. Az*értékes képgyűjtemény eb­ben az évben a következő alkotásokkal bővült: I. Ferenc király. Másolta ae országos Szépművészeti Múzeum tulajdonában levő és a Magyar Tudományos Aka­démiában elhelyezett egykorú eredetiről Gáspár Dezső: 2'./ V. Ferdinánd király kiegészített másölái ugyancsak Gáspár Dezsőtől. 3./ Mészá.-os Lázár 1848-as hadügyminiszter, Dienes László eredeti olajfestménye egykorú 'kő"­nyomat után. 4./ IV. Károly király kiegészített és nagyított másolat. 5./ Horthy Miklós kormányzó. Eredeti olajfestmény. A két utóbbi Hofmaan Géza müv e# A ma., f el a v a t ot t ui hadnagy ok név s ora a kö v e tke z ő: Gyalogság: Dienes Ödön. Kovács László, Ghotvács-Herényi Béla, Burza Béla, Labancz Gyula , vitéz Toth-Halmay József, farnói Tarnóy András, Fodcr Sán­dor, Jávorszky Kázmér, Knoblauch LászLó, Turner Gyula, Durko Dániel András, Göbölös Zénó, Kocsis Miklós, Szopkó György, Molnár István, Csethe István. Scholtz József, Locsava László, Thyll Géza, Bajzáth János, vitéz Szentgró­thy Tibor, Bereczky' Tibor, Vásárhelyi József, Hobler'Rezső, Varga Sándor II. Szentgyörgyi Ferenc, Radnay László, Mátékovics Endre, Zobory Pachner Róbert, Bánhidy Ödön, Kessler János, Nyáry György, Lotz Tibor, Nagy Elemér, Doamer Lajos. Lovasság: Rajtsán László, Debreczeny Pál, Crettier Ferenc, lobrrvniki Bobrov­niczky Tamás, Cserny Miklós, Havas Kálmán, Sándy Gyula, Nagy Kálmán, Janko­vics Lőrinc, Bübits Károly, boronkai soroáka.y Lajos, vitéz gróf Haller Al­fréd, báró Piret de Bihain István, tövisházi Ferjencsik Otto.

Next

/
Oldalképek
Tartalom