Napi Hírek, 1931. május/2
1931-05-18 [0251]
§ S z e g-e a,május 18. A Reviziós liga szegedi osztálya Somogyi Szilveszter dr. polgármester elnök, Kogutowitz Károly dr. Ügyvezető alelnök és Török Sándor igazgató vezetésével az elmúlt héten lázas munkát fejtett .ki, hogy a békediktátum elleni tiltakozás minél hatványozóttabb módan jusson Szegeden is kifejezésre. A fáradozás meghozta gyümölcsét, mert vasárnap délután a fogadalmi templomtéren több mint húszezer ember hódolt a Nem! Nem! Soha! eszme l^Jb^k. A szegedi társadalom részint egyesületekben, részint egyénenként minden rétegében képviselve volt. Tizenkét óra után néhány perccel a budapesti zarándoklat ötszáz tagja is felvonult agyülésre. Az összes szegedi dalárdák orgonakisóret mellett elénekeltéi a Himnuszt, nu-jd Somogyi Szilveszter dr. polgármester megnyitotta a nagygyűlést. Megnyitóbeszédében többi között a következőket mondott a;7lrianon békediktátorait két nagy felelősség terheli, először elmulasztották az orosz bolsevizmus kifejjslődésát megakadályozni, s ha már elmulasztották a vör§s rém kiirtását, a béke revideálása által miért nem építették fel azokat a gát^HAt. amelyek elegendők lettek yolna a bolsevizmus erősödésének és terjedésének fel. tart óz töt ás árai- 7 A hótásos megnyitóbeszéd után Török igazgató, ügyvezető elnök, határozati javaslatot terjesztett elő, amelyet •ejdildenck a népszövetségi tanácsnak Genfbe. A határozati javaslatban!. Magyarország paneszai vannak fslsarolva^L. A'nagy gyűlés egyhangú lelkesedéssel tGtte magáévá határozati javfvslgtot. amelyhez először Pop Róbert dr. Szeged város közönt ége nevében mondott bes zédet.^Fel kell ráznunk -úgymond - nyugodt álmából Európa sorsának intézőit .mert nem lehet ezen a földrészen valódi béke,amig évezredes helyűnket újból el nem foglalhatjuk a Kelet kapujáról. Eddig ők emlegették a jóvátételt .Most elérkezett az ideje annak, hogymi köVGteljünk jóvátételt, jóvátételt idqgon uralom előtt sinylődő testvéreinkért, jóvátételt Kassáért ós Kolozsvárért, jóvátételt a Bánátért ós Bácskáért, jóvátételt erdeinkért és hegyeinkért, jóvátételt szenvedés óinkért és minden nyomóruságunké rt. /FolTfcatás- következik./ i « T ,§ N" y k 6 , r ö s. május 18. Vasárnap délben leplezte iSMíW x? 55 Társaság Arany János egykori lakóhazait megjelölő emloktablaka,t. Az ünnepség a Dalmady-Győző-utcai háznál fél tizenkét órakor kezdődött. Benkö Imre elnök megnyitó szavai után Domhv Bél?, rendes tag ünnepi ódáját szavalta el maid Horváth József rendes tag lendületes ünnepi beszéde után lelepleztek a falban elhelyezett művészi emléktáblát. Az egyes számok között a gimnázium énekkara énekelt. Az Arany Janos-utcai háznál Göde Laios rendes Ing alkalmi költeményét szávaijaiéi, majd Patonay Dezső alelnök melyenjáró szavakkal feitef^tte Arany nagykőrösi korszakát ós utána leleplezte a művészi emléktáblát, VdgmTalsoyiczky László dr., a ház tulajdonosa, megható szavakkal ye ae őrizetbe* az emlékművet. Az egyes számok között az Iparoskor dalkara énekelt. Az ünnepségek után a Széchenyi-kértben diszebéd ^91*2, amelyen Domby Béla rades tag az Arany-serleggel, Tőrös László dr. főtitkár az Apácai Esert János serleggel a kezében mondott beszédet. Délután négy órakor volt az Arany János Társaság évadzáró közgyűlése amelyen Aprily Lajos költeményeket, Móricz Pál Arany tűzhelye körül novellát es S. Szabó József Dóczi Imréről tanulmányt alvasott fel./MTl/