Napi Hírek, 1931. május/1

1931-05-10 [0250]

§Szikszó, május 10. A Tiszajobbparti Mezőgazdasági Kamara rendezésében nagyszabású gazdagyülés volt ma Szikszón, amelyen megjelent Mayer János földmiveléíüg.yi miniszter is, továbá^z egységes­pár tnaic. igen sok taja. Ott volt Szabó Sándor, Marschall Ferenc, Krú­dy Ferenc, Farkasfalvi Farkas Géza, Dezsőffy Aurél, Nánássy Andor, vitéz 6t»rgey Laszlo, Fáy István, Csizmadia András, Haday Gyula, Képpel Gyula, Melczer Laszlo, Hoffer Laszlo, ázinyei-Merse Jenő, Udvardy János, Kálmán István, Gáspády Elemér, Szeder Ferenc János.Gyömörey István, Szabó Zoltán, vitéz Görgey László, Fekete Lajos, Káger József, Titéz Győző és Krisztián Imre, Megjelent továbbá Szentimrey Pál aKs^pán, ^ Borhy György felsőházi tag, aTiszajobbp^rti Mezőgazdasági Kamara al­elnöke, Berjpzeviczy Zsigmond kamarai igazgató, grof Bethlen Pál, Bodji. rogközy Zoltán, Ucsnay Pál és mások. Borhy György kamarai alelnök üdvözölte elsó'nek a megjelen­tekét, majd Krúdy Ferenc, Marschall Ferenc és Szabó Sándor szólalt fel, azután Mayer János íöldmivelésügyi miniszter állott fel szólásra nagy él­jenzés ^mellett , Részletesen kifejtette, hogy a kormányzatra milyen nagy gazdasági feladatok megoldása várt az elmúlt években, A magyar pénz stabilitását helyre^kellett állítani, az államheztartást egyen­súlyba hozni,a külső államokkal ke-reskedel 1 és gazdasági szerződéseket kötni, ^zenkivül nagyot haladtunk a mezőgazdasági termelés fejleszté­se, a szociális intézmények kiépitése terén, nagyszabású útépítési prog­ramot kezdtünk meg, nagy alkotások jöttek létre a kulturális élet terén, a népoktatás területén; mind olyan alkotások, amelyek önmagukért beszél­nek.Ma midőn ránkszakadt a gazdasági krizis, a takarékosság gondolata jutott előtérbe, és minden közpénzt csak olyan célokra akarunk fordítani, amelyek a nemzet eminens érdekeit és céljait szolgálják. A kormány azonban a jövőben is élénk figyelemmel kiséri azoxat a kívánságokat, amelyek a gazdaközönség részéről megnyilatkoznak, s minden olynn kívánságokat, amely a nemzet céljaival összeegyeztethető, igyekszik megvalósitani, Kiterjed a kormány figyelme az anomáliákra is, amelyek a gazdasági életben mutj.tkozm.k, ezért alkotta meg a kartelltörvényt, s a gazdák­nak türelemmel kell lermiök, amig a törvény életbelép, és rendelkezé­seinek alkalmazása megkezdődik. Beszélt még a foldtebérrendezés kérdé­séről, xiangoztátva, hogy a beérkezett kérvényekből az tűnik kir bogy épen a legderekabb gu.zdaelem jutott nehéz helyzetbe és várja, hogy meg­mentsék a pusztulástól, z orosz szovjet gazdasági törekvéseivel fog­lalkozva hangoztatta, hogy az orosz kormány csak ugj tudja olcsó áru­val elárasztani Ziuróp^t, hogy a falusi lakosság egy részét sztilőhelyé­nek és birtokának elhagyására kényszeritette, s a parasztokat fegyeno­béren éheztetve dolgoztatja. Kifejtette, hogy az oroszok csak szemterme­léssel fogl a lkozno,k, s igy csak a szemes termények árát tudják lenyom­ni, mi azonoan az állat-tenyésztés terén is egyre jobb eredményeket érünk el és igy romélhetjük, hogy önnek a termelési ágnak a segítségé­vel meg tudunk birkózni az orosz veszedelemből . záimazó nehézségeken és átjutunk a krizisen. Mindent el kell követnünk-. .... afconban egyéb téren is/:a terményértékesités tekintetében ée- olyan gazdasági politikát kell követnünk;hogy terményeinket piacokhoz tudjuk juttatni. /Folyt-k^v./

Next

/
Oldalképek
Tartalom