Napi Hírek, 1931. május/1
1931-05-09 [0250]
l*\ Berlin, május 9,/Wolff/ Reihfíak, a Genovában leitókóztatott gyilkosnak anyiát, miután Draeger rendőrbiztos kihallgatta, ma délután isme t letartóztatták. Az asszony ugyanis a kihallgatás során ellentmondásokba keveredett s Draeger ezek alapján ujabb házkutatást végzett lakásán, ü házkutatás alkalmával 1950rmárka készpénzt találtak. A pénzre nézve az asszony végre beismerte, hogy azt szökésben lévő'fiától elkövetett • bűncselekmény utan kapta. Bevallotta az asszony azt is, hogy a gyilkos eszközt, a lakásban megtalált ólomcsövet látta,de állitása szerint nem tudott arról, hogy fia milyen célra akarta az ólomcsövet felhasználni.Ezek alap- *£} T § rona °rseg indokoltnak látta, hogy az asszonyt újból őrizetbe vegyék. /Ml 1/ § N a g k a n i z s a, május 9. A Reviziós Ligának a holnapi _ . nagygyűlésen résztvevő kiküldöttei ma-este érkeztek meg, A pályaudvaron ünnepélyesen fogadták a kiküldötteket, A vendégeket a varos nevében dr,Hegyi Lajos polgármester-helyettes, fő jegyző üdVözölí e >, y ^ n , . Molnár Dezső altábornagy köszönte meg a fogadtatást. Ezután a Polgári Egyletbe hajtattak, ahol ismerkedési est volt. Ecfchardt Tibor, a Reviziós Liga ügyvezető elnöke a nagygyűlésen való részvételét akadályoztatása miatt' táviratilag lemondott a./MTI/ § M i s k'O 1 c" május 9.Ma éd holnap tartják Miskolcon a m.kir.Görgey Artúr 13.honvédgyalogezred és . i™™,a~v ., 10-ea honvéd a 34-es közös, a kassai 9-es honved gyalogezredek, * volt 15-ös, 29-es'és 32-es tábori vadászzászlóal jak közSs ünnepséget -An ünnepségek.: sorozata a miskolci Nemzeti Színházban rendezett műsoros.^tényei kez dődött amelven Papp Antal görög-katolikus érsek, Pokorny altábornagy, vegyes ^Öwim^iMa Bofbélf-Maczky Emil "^ífeS^ÍÍ^ 1 ^ A Hodobav Sándor dr. polgármester és nagyszám előkelő közönség jelent meg, A díszelőadást ismerkedési est követte. /MTI/