Napi Hírek, 1931. április/2

1931-04-20 [0249]

§ A szuverén katonai máltai lovagrend magyar tagozata lezárta ezevi mgyenkenyér-a^ciőját amellyel a tél folyamán részt Vett a~nyomor enyhítésére irányuld törekvésekben-* A rend ingyen- " kenyér-bizottsága április 18.-án ülést tartott amelyen előterjesz­tették az akcióról a jelentést, amely szerint 1930 november 3.és 1931 március 22. között 30.000 kilogramm v enyér került kiosztásra a főváros elosztó helyein./MTI/ §Esztergom április 20. Az esztergomi f őszékes- " egyház védőszentjének, Szent Adalbertnek napját vasárnap fényes egyhá­zi külsőségek között ünnepelték meg a bazilikában. Az ünnepi nagy­miset dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás tartotta, a szent­beszedet pedig Jeszenszky Kálmán prelátuskanonok mondótta!/MTI/ | Ki s k 5 r ö s, április 20. Fehrer Károly pestmegyei vezető—tanfelügyelő kezdeményezésére és szakavatott irányítása mel­lett rendkívül láreíatott pedagógiai szemináriumot rendezett Kis­koroson a Kiskunhalas-Kiskörösi Tanítói járáskor. Közel háromszáz állami, községi, es felekezeti tanitó tanítónő és apáca vett részt a szemináriumon, ameiy iránt a helyi értelmiség is nagy érdeklődést tanúsított.Ott voltak többek között Melczer Gyula főszolfeabir^s, ™i v ?3 István evangélikus és Borsay István katolikus lelkészek, ­Antal Zoltán iárásbirósági elnök, Safáry Irma ny. felsőbb leányis-" tolai igazgató. Beváló Pál ny. városi főjegyző, Zoltán János, a Pe­tőfi Irodalmi Korelnöke, Dezseő László őrnagy járási testnevelési vezető es sokán mások. A magyar Hiszekegy utan Kehrer Károly tan­felügyelő nyitotta meg a szemináriumot, nangoztatva, hogy a nemzeti iranyu népoktatás előtt három magasztos eszmény lebeg: család, vár las haza. Vargha János evangélikus'és Bognár József állami iskulai tanítok a rajz- es VezimuhVaoVtatás^ Dezseő László őrnagy a testne­velés, rendszeretet és fegyelem, MiHts János evangélikus tanitó pedig az énektanítás elméleti és gyakori a : módszereit ismertette; A bemutatott énekszámok v ÖZÜ1 különösen tetszett egy Kodály—kompé— ziciő, amelyet Mikus lános tanitó vezényletével az evangélikus elemi iskola hatvan tagu gyernekvórusa 2 adott elő utolérhetet­len bájjal és készültséggel. A nagysikerű szeminárium végeztével Kéhrer'Károly tanfelügyelő foglalta össze az előafások tanul-xá aágait,~najd a Tanítói'Járáskor tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelynek során Fraftsik Zoltán elnök" mondott tartalmas megnyitót, Galla Endre, az Állani Tanítók Országos Egyesületének elnöke a taní­tói jóléti intézné nyékről beszélt. Csorbád ibor kiskunhalasi polgá­ri iskolai tanár pedig a rajzoktatás lélektanáról tartott előadást. /MTI/

Next

/
Oldalképek
Tartalom