Napi Hírek, 1931. április/1
1931-04-07 [0248]
r Berlin, április 7. A Stennes, Goebbels dr. és Hitler között folyó vitával kapcsolatban ma délelőtt két berlini biróság előtt inditottak eljárást. Az egyik esetben arról van szó. hogy Stennes nyugalmazott századost az általa elfoglalt lakásból eltávolítsák. A háztulajdonos panaszát rosszhiszemű megtévesztésre alapit ja. A ház második és harmadik emeletén levő helyiségeket ugyanis a Nagynemet Kereskedelmi Társaság > ; bérelte ki annak a hangsúlyozása mellett, hogy azokat ir»dai üzem céljaira fogja használni, amelynek lebonyolítása semmiképen sem zavarhatja a ház többi lakóinak nyugalmát« Minthogy azonban a Kereskedelmi Társaság helyett Stennes volt százados költözött be o$a híveivel, ez a ház nyugalmát a legnagyobb mértékben veszélyezteti. A Goebbels dr, ellen megindított per alapiául az "Angriff" szombati számában megjelent cikk szolgált, amely szerint Stennes elárulta a rendőrfőnöknek, hogy az egyik rendőrőrmester tagja a nemzetiszocialista pártnak és a rcnamcsn?aa segélyalapjából kclcsönt folyósítottak számára. /MTI/ T ™ r _ Berlin, április 7. Az építőmunkások nagy része bérdifferenciák miatt ma sztrajkbalépett, úgyhogy több építkezésnél ennek következtében megakadt a munka, /ml tmmmmm A/ § P & r i s, április 7. /íIngvar Táviinti Irocfc ./ A ? c ris Hídi kimutatása szór int a húsvéti ünnepek alatt közlekedési balosot követKoztebcn összesen tizcnnyoloan vesztették életüket ós hatv?r<,iD sebesültek meg. mmm>m fii ..^ , § P á r i s.április 7./liagyar Távirati Iroda./A z Scho de Paris értesülése szerint Briand közölte az angol komán yal, hogy az elnökválasztás közelségére való tski tettel sajnálatára nem lehet jelen a Londonban tervezett nego.es zelesen. Saint-Brice, a Journal külpolitikai szerkesztője, kedvetlenül fogadja az angol közvetítő kísérletet. Anglia - írja - újból a döntőbíró szerepet akarja eljátszani. Közvetítése nem volt szerencsés a tengerészeti eg;ezneny körül sem, mert .. kérdés rendezése helyett ujabb félreértésekre es bonyodalmakra vezetette lkomban a párisi és romai tanácskozások utan politikai közvetítésre ajánlkozott Franciaország es Olaszország között, holott ezek a kérdések egyáltalában- nem tartoznak rá ja. Most az Anschluss körül kísérli meg a békéltetést. A döntőbíró első kelléke azonban a pártatlanság, márpedig az angolok ebben a kór dósben elfogultak, mert az osztrák-német vámegyezmény tervezetét nem a lényeg, hanem csupán a forma miatt ^kifogásolják. "A francia közvéleménynek szilárd aeggyqzdsaese, hogy a nenet-osztrák vánegyeznéV terve nen'íogadható el sem gazdasági, sem politikai szempontból. E^éokónt is ezt a kérdést nem lehet megvitatni olyan módon, hogy mellőzik a főérdekelteket: a kisa tantallanait- SainUBrice azzal végzi cikket, hogy az angolok mag'.k akarták Genfbe vinni a kérdést, várják be tehát a geaL tanácskozást..