Napi Hírek, 1931. április/1
1931-04-07 [0248]
A müncheni leányok Budapesten. A 350 müncheni kislány négynapos budapesti tartózkodása ritka szórakozások és érdekes előadások sorozata volt. A leányok, akiket tudvalevőleg nagyszerűen helyeztek v a £ uiÖ! ?bözo kolostorokban és leányinternátusokban es a legszívélyesebb í#eadtatasban részesítettek, nagypénteken este a Ranolder-intézétben ochlacht a Margit n§ver mélyhatásu beszéde után felemelő színjátékot néztek végig. Abonyi Tivadar rendezésében a Nemzeti Színház tagjai Krisztus kínszenvedésének jeleneteit mutatták be élőképekben. Az előadás középpontjában Abonyi Géza állott. Szombaton a Széchenyi-fürdőbe mentek a leányok, maid külömböző muzeumokat látogattak meg ós megtekintették az allatkertet. Délután résztvettek a Szent István-templom ünnepi feltamadasi k9menetében. Este a 3zép tanulmányi ut valamennyi résztvevője Budapest főváros vendége volt a varosháza tisztviselői éttermében. Húsvét vasárnapján külön hajóval Esztergomba rándult ki a társaság, amelynek ezzel nemcsak a magyar Dunavidók szépségeinek megcsodálására nyílott alkalma, hanem megláthatta a bazilika pompá> architektúráját ós műkincseit is. Seredi Hercegprímás is fogadta a német vendóglányokat. A viszszaiele vezető uton nagyszerű hangulat uralkodott, amelyet kiválóan emeltek a cserkeszzenekar zenei teljesítményei és a Szilágyi Erzsébet leanyliceum növendékeinek Sztojanovich Adrienne vezetése alatt előadott karenekszamai. Az ünnepélyesen kivilágított halászbástya és a fényárban tundtklo város pompás látványa felejthetetlen benyomást gyakerolt a lelkes leányokra es nagyon megnehezítette az elbucsuzást. Általánosan megnyilvánult a kigánsag, hogy remélhetőleg hamarosan ujabb alkalom kínálkozik a Duna gyöngyének viszont lát ására. A vendégek húsvéthétfőn délután utaztak el a Keleti pályaudvarról. § Bajtársi összejövetel. A Budapesten tartózkodó volt 39-es kg bajtársak minden hónap második csütörtökén bajtársi összejövetelt tartanak a Krisztina-téri Zöldfa vendéglőben este 8 órai kezdettel. § D ,0 in bó v á r jáproilis V.Dőrypatlan községben két * . hamis egypengős került forgalomba,amely ólomszürke szinü és öntés üt i-n készült. Az öntés felülete nem elég tiszta,fényes,nikkelhez hasonló és erősen tapad.A hamis pénz forgalombahozóít a csendőrség kereéi* /MTI/ ^Do mbóvár ,április Í.Markó Antal felsőmindszenti legény, szülei lakásán az elromlott villanykapcsolót'akarta megigazítani ^Valahogy érintkezésbe került a vil anykapcsolón keresztül az áram al,amely agyonsújtotta a húszéves legényt«/MTl/ £?D 0 m b ó vá r.április 7,Pelsőnhnási Schöll Eajos,a somogytolnai evangélikus egyházmegye főcsgeresének elnökletével körzeti presbiteri konferencia volt,amely/7 a körzeti egyházközségek,presbiterei nagy számban vettek részt.A konferencia utín a foespores Fábián Imre. sárszentlőrinci és Dörner Frigyes.varsádi lelkész ' kíséretében meglátogatta a körzet egyházközségeit.ahol vallásos estálüek keretében előadásokat tartottak:, 'MTI/ # * i r ODombóvár .április 7,Somogyszil községben az utóbbi napokban hét tüzeset fordult elő, Leégett Somogyi Vince lakóháza és'istálóia Weijand Henrik pajtája, Dékány István és Keceli János házai, Nadli JAzsef és özvegy Lobák Mályásné présháza. Minden egyes tüzeset az éjszakai órákban ütött ki. /MTI/ *mm ^ ***** , _