Napi Hírek, 1931. március/2
1931-03-26 [0247]
/ Görabö8 miskolci beszéde. . /folytatáe. / Nemcsak a háború, hanem a békekötések is okozták a mai gazdasági bajokat s épenezért elérkezett az ideje annak, hogy tjilán épen a revízió jegyében összeüljenek újból a nagyhatalmak és megvizsgálják, helyes-e mindaz, amit 1919-től 1921-ig a zöld asztalnál abban a Bitben, hogy,jót cselekesznek, megállapítottak. Általunk sem sejtett földrajzi, gazdasági és történelmi egységet bontottak meg a békeszerződéssel, elvesztettük fánkat, sónkat, aranyunkat; legjobb koszénbányáinkat s mindez vonatkozásban van a mai helyzettel. Amig a megcsonkított test érrendszere át nem veszi az elvesztett árrendszer működését, nem lehet beszélni arról,hogy abszolút értelemben vett gazdasági rend, szooiális egyensúly, áe olyan atmoszféra legyen, amely megfelelne annak, amit mi kívánunk. A nehéz helyzetből azonban hamis volna azt a következtetést levonni, hogy úgysem segíthetünk rajta, épen azért mert ilyen. Minden nemzet életében vannak mélypontok, s e mélypontokban a vesateglés osak addig tart, amig az az energia, amit a nemzet magában rejt, nem segiti a nemzetet újból a tető felé. Ezért kell éva intenem mindenkit, aki kétségbeesést vagy defetizmust hirdet, A lábadozó" betegnek is nyugalomra van szüksége, 1 egy nemzetnek is pihennie kell, hogy megerősödjék. A pihenés azonban mégsem jelentheti a tétlenséget, nem jelentheti azt, hogy belenyugszunk mindenbe, hogy nem igyekszünk megszüntetni a társadalmi ellentéteket, hogy lehorgasztott fővel járjunk. Igenis az elszánt ember nyugodt tekintetével kell belenézni a magyar jövőrce, bármilyen sötétnek is lássam, mert tudnom kell, hogy a sötétséget csak a világosság válthatja fel. Engedjék meg most már,- folytatta a miniszter beszédét,- 1 hogy néhaiak tuális kérdésre térjek át. Sokan azt iwmd^ák, mindaddig, amig gém lépünk a demokrácia útjára, nem lesz boldogság ebben az országban. ~'}n a demokráciával mint fog-lommal etimológiai alapon nem szíELlok vitá#a. Más Ős más az emberi élet, másként vannak az emberekbe elrejtve a tehetségek. Bizonyos óvatossággal kezelem,ezeket a kérdésekét, mert,ugy érzem, tuságosan közel jutok az istenséghez. Azt, .amit az,istenség t a remtett,, az ember megváltoztatni nem,tudja ugy sem. egyenlőséget hirdetnek és,mégis sohasem lesz egyenlőség. De nem is volna igazságos az egyenlőség, mert a szorgalmat ós tehetseget mindig jutalmazni kell, mert iuta l ^*ui>x#U kell a munkát, legven"az szellemi, vagy fizikai. Mindenki annyit ér a, társadalom és nemzet szempontjából, rimt amennyire a tényezők feszessége eredésit inalja őt. azokat, akik a ntanzet egyeteme szempontjából nemesek, kiválók, legyen az eg^ik mágn r „s, a másik pedi£ cipész gyermeke, az Istenadta értókeK sorolják egymásmellé ós ez az igazi rangsor, amelynek ebben az országban érvényesülnie kell. - Politikai egyenlőséget hirdetnek, aneljrol azt hiszi a tömeg, hogy nivellálni fop ; ki fog egyenlíteni minent. Pedig az emberhen a vagyonszerzés is ösztön, a családról való gondoskodás is ösztön,* s lehet-e olyan aoa, aki ne akarna gvernekéről a legtökéletesebben gondoskdoni. Testvérisége is hirdetnek*, pedig a világháüoru bebizonyította, hogy n*?n- K zetkozi t-stvériség nincs. Pénzeteket és fajokat azért alkotott neggyő- g ződésem szerint a . ' teremtés, hogy örökös versenyfutásban tökeletositsék az embari életet. A teremtésben teljes a,logika, csak az ember logikátlan, aki zavaros fejjel lehetetlent akar végezni. g| - De olyan időket élünk, amikor azt,mondhatnánk, hogy legyen o^tolics a szabadság az egyének szánára? Lehetséges a mai időkbenfi^hagy $ mindenkit a maga útjára bocsássunk? Nen kell-e epen na jobban össze- § fogni,az embert szervezetekbe tömöríteni es alárendelni az ogyent az összesség alá? Helyesve azt mondani, csinálhat mindenki mindent, amit akar, épen ebben az országban, ahol annyi az egyéni vei-meny, a ^ ol _ , minden második enber okosabb a násiknál, ahol, '"ha a t:stver felfele n-gy, a násik hátulról visszahúzza? Fehogy azt higvje yalaki - hiszen vádolnak vele -, hogy titokban diktatúrát készítek elő.Eszcnágaban sincs. /Folytatása következik./