Napi Hírek, 1931. március/1
1931-03-14 [0246]
A fasiszta kormány 1930.július 4-iki memorandumában ezért jelentette ki, hogy kész az európai unió tervének megvalósításánál közreműködni azokon az alapelveken, hogy az európai együttműködést csak a hemzetközi méltányosság és igazságosság politikája és az a törekvés garantálhatja, hogy nivellálják és helyreállítsák Burópa erőit az európai közösség védelmére, anélkül, hogy Európát elszigetelnék a világpolitikától és a világgazdaságtól, amellett pedig csökkenteni kell az államok katonai készültséget és meg kell vetni a különböző gazdasági törekvések ' összhangjának alapjait. A haboru utáni Európa politikáját felkavarta két nagy és még ki nem egyensúlyozott erő konfliktusa. Az egyik a kollektív gondolat volt, amely szervesebb és a háború előttinél nagyobb mértékben biztosított együttműködés rezsi íjét akarta megalapozni. A másik részről különböző államoknak az a törekvése nyilvánult meg, hogy ők maguk autonóm rendszereket létesítsenek, amelyekj célja saját érdekeik védelme anélkül, hogy bármi tekintettel volnának a nemzetközi együttműködés problémáira, llnsük. Olaszország erzért ellenzi azt az irányzatot, amely Európa belsejében zárt rendszereket akar alapítani, minthogy ezek szétválásoknak és kiválásoknak forrásai lehetnek, amelyek viszont a nemzetek békéjét és nyugalmát érintenék. Valamilyen blokk megalakulása végzetszerűen megállapítja égy másik blokk alakulásának formáját, azután pedig a két blokk egymásra ügyel fel és kölcsönösen fenyegetik egymást. A béka fentartása szempontjából a blokkok és a katonai szövetségi rendszerek mind negatív eiemek. A béke feriartásához az erőknek^ —« - - valamint a népek akaratának egyesítésére, nem pedig szétválasztására van sfeükség. Ezeknek az elveknek alapján van meg Olaszországnak a maga meghatározott funkciója Európában. Ez a szerep, politikai es jogi kifejeződésre talál abban a garanciában, amelyet Olaszország a locarnói szerződésben vállalt. Olaszország a Gondviseléstől neki juttatott felemeiketésében ugy érzi, hogy ettől függetlenül is missziója van a különböző népek, fajok és eszmék közötti egyensúlyozás és kibékülés terén. Adott Dillanatban a tegnap Qlaszorszáe-a legnagyobb nemzeti erőfeszítésében ^ '* azt tartotta, hogy jogában es szabadságában áll a "sz-^í önzés",, Má ez a formula már nem elépiti ki egészen a mi lelkünket. - Egy nemzet nagyságát mutatja, hogy milyen nagy erdekeket kell védenie, de mutatja a rá varó feladatok fontossága es nemessége is, az, Gty tudatában legyen beteljesatendo missziójának. Ez emeli ki a népeket és a férfiakat a szürke középszerűségből. Ez az eszményi es általános erkölcsi tőrvény az irányitója és a.célja a fasiszta Olaszországnak! J J ^ külügyminiszter beszedet a kamara elénk tapssal fogadta. . /MTI/ • Rr' §New-York. március 14. /Reuter/ Nirdlinger/iB' , aki, mint emlékezetes, azt vallotta a nizzai rendőrségen, ho^y önvédelemből gyilkolta meg férjét, LUyyédje utján a következő sürgönyt küldette az Egyesült Államokban élő csaladjának: "Mondjátok meg anyámnak, hogy rögtön" jöjjön Nizzába." Nirdlingerné férje ^ philadelphiai szin x azgató volt o maga miss Mash Oharlotte néven vált ismeretessé mint skineYznő. Édes* anyja a távirat vétele után,egyik fiával nyomban utrakelt Európa felé. Magákkal vitték Nirdlingerni- * leveleit, amelyekben a fiatal asszony többször panaszkodik arról, hogy férje dührohamokban szenvedett, fenyegette őt, sőt bántalmazta is. Ezek a körülmények valószínűvé teszik a fiatalasszonynak azt a védekezését, hogy önvédelemből ölte meg férjét. /MTI/